4p

Idén eddig nem született új vagyonkezelő alapítvány Magyarországon, pedig korábban szinte hetente gründoltak egyet. Mészáros Lőrinc is hozzányúlt a maga alapítványához.

Mintegy három év után 2026-ban gyakorlatilag teljesen leállt a hazai vagyonkezelő alapítványok látványos szaporodása. A bírósági nyilvántartás szerint 2025 végéig összesen 108 vagyonkezelő alapítványt regisztráltak, és a számláló február végén is ennyinél tart. 

Nem véletlen, hogy ez az Orbán-kormány által létrehozott konstrukció rendkívül népszerű a milliárdosok körében: készpénzt, cégeket, részvényeket, ingatlanokat, gyakorlatilag bármit be lehet helyezni az alapítványba, feltéve, hogy a vagyon értéke legalább 600 millió forint.

Az adózása rendkívül kedvező, és kiválóan alkalmas arra is, hogy az alapító a megszerzett vagyonát zökkenőmentesen átörökítse a következő generációnak.

Nagyjából 2022 végén kezdték el átcsoportosítani a vagyonukat vagyonkezelő alapítványokba a magyar milliárdosok, köztük a NER több ismert figurája is. Az elsők között volt Csányi Sándor, aki 2022 végén alapította meg a Unity Vagyonkezelő Alapítványt, amelynek ügyvezetésében és kurátorai között név szerint felbukkannak az OTP-elnök gyerekei. Néhány kivételtől eltekintve a család valamennyi cégét beterelték az alapítvány tulajdonába, amely így százmilliárdok felett diszponálhat.

Három év alatt 108 vagyonkezelő alapítvány született
Három év alatt 108 vagyonkezelő alapítvány született

Aztán elkezdett pörögni a számláló: 2024 márciusában már 68 vagyonkezelő alapítvány szerepelt a bírósági nyilvántartásban, ez a szám 2024 augusztus elejére 74-re ugrott, míg december elején 83-nál tartott.

És hamar meglett a száz is. 2025 július végén Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő testvérének lett egy saját vagyonkezelő alapítványa, az volt a 95. alapítvány. Tavaly október elején pedig bejegyezték a 99. és a 100. ilyen szervezetet, ami szintén bizonyította, hogy vannak azért gazdag emberek Magyarországon. Szilveszterig még nyolc alapítványt sikerült tető alá hozni, de onnantól mintha elvágták volna: 108 vagyonkezelő alapítványnál megállt a szaporodás. Jelentős törvényi változás nem történt, ami magyarázhatná a leállást.

Persze ennyi bőven elég, hiszen így is szinte „a fél ország” alapítványi tulajdonba került: hatalmas mezőgazdasági cégek, a dohánypiac jelentős része, valamint például a győri, a miskolci és a pécsi kaszinó is.

Az lehet, hogy leállt vagy legalábbis nagyon lelassult a vagyonkezelő alapítványok szaporodása, de ez nem jelenti azt, hogy nem történik velük semmi. Még 2024 tavaszán Mészáros Lőrincnek is lett egy saját ilyen alapítványa. A felcsúti milliárdos ezt a nevet választotta: Eternitas Vagyonkezelő Alapítvány. Ez magyarul nagyjából annyit jelent, hogy az örökkévalóság vagy a halhatatlanság vagyonkezelő alapítványa.

Ugyanakkor azt nem lehet tudni, hogy Mészáros Lőrinc mennyi pénzt pakolt bele. Tavaly szeptemberben adták le a 2024-es beszámolóját, de nem lettünk belőle okosabbak, ugyanis az Eternitas Vagyonkezelő Alapítványban a beszámolója szerint egy fillér sincs.

Tavaly év végén azonban valamit babrált vele Mészáros Lőrinc. Bírósági dokumentumok szerint december 8-án módosították az Eternitas Vagyonkezelő Alapítvány alapító okiratát, az erről szóló bírósági végzés február 18-án született meg.

Hogy pontosan mi változott, azt nehéz kideríteni.

Az biztos, hogy az alapító okiratot csak az alapító változtathatja meg, aki Mészáros Lőrinc személyesen.

Az okiratban szerepel az alapító neve, az alapítvány neve, székhelye, az alapítvány célja és a vagyona, valamint a kuratórium tagjai. Egyelőre annyi látszik, hogy az alapítvány neve, székhelye, célja és a kuratóriuma nem változott, így könnyen előfordulhat, hogy a vagyonhoz nyúlt hozzá a felcsúti milliárdos. Ez viszont talán csak a 2025-ös beszámolójából fog kiderülni.

Küldtünk kérdést a Mészáros Csoportnak, hogy milyen vagyonelemek kerültek be az Eternitas Vagyonkezelő Alapítványba, és miként módosult az alapítói okirat. Ha érkezik válasz, frissítjük cikkünket.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter lapunk kérdésére egy korábbi Kormányinfón beszélt arról, hogy nincs maximális vagyon, tehát bármennyi pénzt, céget át lehet irányítani alapítványba. A miniszter szerint ez nem egy új adóelkerülési módszer, hanem pont ellenkezőleg, éppen a pénz külföldre vitelét akadályozzák meg. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!