2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Windisch László szerint csak egy gyanút észleltek.

Interjút adott a 444-nek Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az MNB-ügy részleteiről, a jegybanki alapítvány átvilágításáról és Matolcsy György esetleges felelősségéről is beszélt. Az interjúban az is szóba került, tudja-e majd elfogulatlanul vizsgálni a Tisza Párt gazdálkodását, miközben Magyar Péter volt feleségével, Varga Judittal él együtt.

Az ÁSZ elnöke most azt mondta, a vizsgálatuk során nem merült fel a volt jegybankelnök, Matolcsy György büntetőjogi felelőssége, mivel sem kuratóriumi, sem pedig felügyelőbizottsági tag nem volt az érintett alapítványnál, és a befektetéseket végrehajtó céghálózatban, alapkezelőkben, különböző kft.-kben sem volt vezető tisztségviselő. „Csak hogy világos legyen: az előbb sem azt válaszoltam, hogy nincs büntetőjogi felelőssége, de azt sem tudom megerősíteni, hogy van” – jegyezte meg.

Szerintünk elsősorban ezeknek a testületeknek a tagjai valósíthatták meg a bűncselekményt. Hangsúlyozom, hogy szerintünk, hiszen mi egy gyanút észleltünk, és majd a nyomozó hatóság, illetve vádemelés esetén a bíróság fogja ezt eldönteni

– tette hozzá Windisch.

Az interjúban szóba került, hogy Magyar Péter többször is azt állította, a Tisza Párt ellen ÁSZ-vizsgálat folyik. Windisch szerint ebből egy szó sem igaz, nincs ilyen vizsgálat az ÁSZ-nál. „Úgy látszik ugyanakkor, hogy a politikai küzdelem lassan kétpólusúvá formálódik, amelynek mindkét oldalán erős párt áll. Ezeknek a pártoknak az ellenőrzése – gazdálkodási, finanszírozási szempontból is – mindkét oldalon meg kell hogy történjen, inkább előbb, mint utóbb.”

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!