2p

A Gazdasági Versenyhivatal fokozott óvatosságra int, mert újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési jog tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.

A GVH hétfői közleményében azt írták, az utóbbi időszakban egyre több panasz érkezett a versenyhivatalhoz, amelyek alapján úgy tűnik: az üdülési joguktól megszabadulni vágyók félrevezetése és kihasználása újabb lendületet vett.

Az érintetteket ezúttal is elsősorban telefonon keresik meg, azzal a sokat ígérő ajánlattal, hogy egy magánszemély készpénzben megvásárolja tőlük jogosultságukat. A telefonáló időnként egy üdülési jogos károsultakat segítő, érdekképviseleti civil szervezet nevében mutatkozik be.

A személyes találkozó alkalmával a csalók már előkészített szerződéssel várják ügyfeleiket - amelyben azonban a vevő magánszemély immár egy vállalkozás, a fizetés pedig nem készpénzben, hanem egy, a cég által üzemeltetett vásárlási rendszerben levásárolható kreditben történik.

A fogyasztókat rendszerint azonnali döntésre ösztönzik, és több százezer forintos díjat fizettetnek meg a rendszerbe történő belépésért, az itt elérhető áruk pedig sokszor túlárazott és silány minőségű termékek.

Az üdülési jog ráadásul mindezek ellenére sem kerül át a vevő cég nevére, ugyanis azok szolgáltatói jellemzően csak magánszemélyre engedélyezik átírásukat. Az üdülési joggal járó fenntartási költségek így továbbra is a becsapott fogyasztókat terhelik.

A versenyhatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. Fontos, hogy a fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!