1p

A hétfő esti Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, mely egy jelentősebb összeg átcsoportosításáról rendelkezik.

A kormány rendre hajt végre átcsoportosításokat az idei költségvetésben - nem túlzás azt állítani, hogy minden hétre jut egy-egy ilyen művelet. Jellemzően ilyenkor több tíz-, vagy akár százmilliárdokat mozgat meg a kormány, a hétfő, legfrissebb határozata ennél kisebb tételt érint. A forrás és a cél miatt azonban mégis említést érdemel a döntés.

Az Orbán Viktor jegyezte kormányhatározattal ugyanis a gazdaság-újraindítási programok előirányzatáról vett el a kormány kicsivel több mint 1,2 milliárd forintot, amit az egyházaknak adott.

Konkrétan az összeget az "egyházi működési, program és fejlesztési támogatások" előirányzatra csoportosította át.

Ezen belül 600 ezer forint a dologi kiadások fedezetéül szolgál, kereken 1,2 milliárdot pedig az egyéb felhalmozási kiadásokra biztosított.

Ám, hogy ez az összeg pontosan miért vált szükségessé, az nem derül ki a kormányhatározatból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!