2p

Minden eddiginél magasabb összeg, 445 milliárd forint érkezett 2023-ban a SZÉP-kártyákra.

2023-ban összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a Széchenyi Pihenő Kártyákra, amely negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint). Decemberben ráadásul kiemelkedő szintet ért el a feltöltések mértéke, ugyanis 2023 utolsó hónapjában 83 milliárd forint érkezett a dolgozók SZÉP-kártyájára. Ez 58 százalékkal volt magasabb, mint a 2022 decemberében (52,4 milliárd forint) feltöltött összeg.

A 2023-as rekord-feltöltéshez a kormány döntése is hozzájárult. A kormány a családok védelmében ugyanis korábban arról döntött, hogy 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves - 450.000 forintos - kereten felül a SZÉP-kártyákra egyszeri, legfeljebb 200.000 ezer forint összeget utalhatnak. Az intézkedésnek köszönhetően így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták.

Az intézkedés hatására közel 5 ezer új munkáltató lépett be a SZÉP-kártya rendszerébe, továbbá a munkáltatók 30 százaléka biztosította a megnövelt összeget. 2023-ban kártyabirtokosok összesen 449,4 milliárd forintot költöttek, amelyből a decemberi költések összege 64,2 milliárd forintot tett ki - közölte a gazdasági tárca.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!