3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez még nem hivatalos, de rövidesen az lehet.

Kormányzati forrásaira hivatkozva jelenti a BBC, hogy egy hónappal elhalasztják a koronavírus-korlátozások lazítását Angliában a delta variáns terjedése miatt. A lap szerint a döntést több miniszter már aláírta, és Boris Johnson miniszterelnök nemsokára hivatalosan be is jelenti egy sajtótájékoztatón.

A lazításoknak ez lenne a negyedik fázisa, mely értelmében egyebek mellett a társadalmi érintkezés mindennemű korlátozása megszűnne, és ismét kinyithatna minden éjszakai szórakozóhely. A lépés halasztása viszont azt is jelenti, hogy a kormány arra kéri majd az embereket, hogy ha tehetik, továbbra is home office-ból dolgozzanak. A halasztást tudósok kérték a kormánytól, annak érdekében, hogy minél több embert lehessen teljesen immunizálni a nagy, közösségi események előtt, ami azért lett ismét különösen fontos, mert Angliában fokozottan terjed a koronavírus delta variánsa (ez az, amit korábban indiai variánsnak hívtak).

Mindeközben Skócia június 28-án már az úgynevezett "nulladik fázisába" lépne a lazításoknak, vagyis engedélyeznék, hogy nagyobb csoportok gyülekezzenek pubokban, kávézókban és éttermekben - bár a társas távolságtartás bizonyos szabályait továbbra is figyelembe kellene venniük (a csoportoknak kellene tartania a távolságot a többi csoporttól). Észak-Írországban június 21-től enyhítenék a beltéri gyülekezést korlátozó szabályokat, Walesben pedig ezen a napon fogják felülvizsgálni a korlátozások szükségességét.

Az angliai nyitás negyedik fázisának értelmében a tömegrendezvényeket és például az esküvőket létszámkorlátozás nélkül lehetne megrendezni. Azzal együtt a maszkviselési kötelezettség és a társas távolságtartás továbbra is maradna.

Boris Johnson brit miniszterelnök tavaly októberben. Lehet, hogy annak a maszknak még maradnia kell. (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)
Boris Johnson brit miniszterelnök tavaly októberben. Lehet, hogy annak a maszknak még maradnia kell. (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)

Az új angliai megfertőződések 90 százalékát most már a delta variáns okozza, mely a tudósok szerint 60 százalékkal fertőzőbb az alfa variánsnál (korábban ezt brit mutánsnak nevezték). Vasárnap 7490 új fertőzöttet regisztráltak Nagy-Britanniában. Az új fertőzések egyhetes átlaga 49 százalékkal magasabb, mint az egy héttel korábbi.

A delta variáns Magyarországon is jelen van, de az operatív törzs tájékoztatása külön nem tér ki rá, hogy az új fertőzések mekkora százalékáért felelős. Tekintve, hogy sokkal fertőzőbb, mint a korábbi változatok, viszont a hazai új napi megfertőződések száma alacsony, arra következtethetünk, hogy egyelőre itthon kontroll alatt van, a magasnak mondható átoltottság miatt nem tudott még elszabadulni.

Figyelmeztető jel viszont, hogy Angliában is hasonló szintű volt az átoltottság, mint most nálunk, amikor megjelent a mutáns, és terjedni kezdett. Ennek fényében különösen aggasztó, hogy a hazai oltási hajlandóság az utóbbi hetekben nagyot zuhant, valamint az is, hogy a tömeges oltási program befejeződött, amit jól számszerűsít, hogy egy ideje már csak napi 10 ezer körül mozog a beadott oltások száma.

Az eddigi tapasztalatok szerint a delta variáns gyakrabban okoz atípusos klinikai tüneteket: hastáji fájdalmakat, hányingert, hányást, hasmenést, halláskárosodást. Kevésbé okoz viszont lázat.

Frissítés 10:24: Mindeközben a Downing Street bejelentette, hogy este hatkor (magyar idő szerint este hétkor) Boris Johnson sajtótájékoztatót tart - feltehetőleg tehát a június 21-re tervezett lazítások elhalasztásáról. Erre mutat az is, hogy a tájékoztatón Johnsonhoz Chris Whitty angol tisztifőorvos és sir Patrick Vallance tudományos főtanácsadó is csatlakozik.

(BBC)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!