2p

Ursula von der Leyen közleményében üdvözölte és konstruktívnak nevezte a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására szolgáló uniós alapra vonatkozó német-francia javaslatot, amely véleménye szerint helytállóan vázolja az Európa előtt álló gazdasági kihívás nagyságát.

Németország és Franciaország egy 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forint) európai uniós alap felállítását javasolta hétfőn a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására. Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, az úgynevezett helyreállítási alap célja, hogy az Európai Unió "megerősödve, összetartóan és szolidárisan" emelkedjen ki a járvány miatt keletkezett gazdasági válságból.

Helyes az irány

Ursula von der Leyen közleményében hangsúlyozta a javaslat helyesen hangsúlyoz egy olyan megoldás szükségességét, amely az uniós költségvetést prioritásainak középpontjában tartja. Véleménye szerint az elképzelés, amely figyelembe veszi az összes tagállam és az Európai Parlament véleményét is, egyirányba halad az uniós bizottság által kidolgozott javaslattal.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság meggyőződése szerint a gazdaságot fellendítő stratégiának három, egymással szoros kapcsolatban álló pillérre kell épülnie. Egyrészt a tagállamok által a gazdaság támogatására hozott azonnali intézkedésekre. Másrészt az eurócsoport által  nemrégiben javasolt 540 milliárd euró összegű gazdasági mentőcsomagra. Harmadrészt pedig arra az unió 2021-től érvényes többéves pénzügyi keretét kiegészítő, a gazdaság talpra állítását segítő eszközre, amelyet az uniós bizottság várhatóan a jövő hét folyamán elfogad.

Ezeknek az eszközöknek együttesen lehetővé kell tenniük a tagállamok és a vállalkozások számára, hogy képesek legyenek hatékony választ adni válságra, és jelentős beruházások jöhessenek létre az európai gazdaság fellendítésére - mondta az uniós bizottság elnöke.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében a helyes irányba tett lépésnek nevezte a javaslatot, amely véleménye szerint közös alapot teremthet a gazdaság fellendítésére.

Az uniós tanács elnöke üzenetében arra szólította fel a tagállamokat, hogy törekedjenek közös nevező megtalálására az Európai Bizottság gazdaság átalakítását és újra indítását célzó kulcsfontosságú előterjesztésével kapcsolatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!