2p

A legnagyobb európai gazdaság az első negyedévben 1,9 százalékkal esett vissza éves bázison.

Németország gazdasága már a tavalyi évben is csak stagnált, a koronavírus járvány pedig vissza is vetette azt. Az első negyedévben éves bázison 1,9 százalékkal csökkent a GDP, ez önmagában sem jó hír, de meghaladja az elemzői várakozásokat is. Negyedéves bázison még ennél is nagyobb 2,2 százalékos volt a német gazdaság visszaesése. Miután a német gazdaság már az utolsó negyedévben is gyengült, így a gazdaság recesszióba süllyedt. (A hivatalos meghatározás szerint akkor beszélhetünk recesszióról, ha két egymást követő negyedévben csökken a gazdaság teljesítménye.)

A visszaesés ráadásul márciusban indult meg komolyabban, és az áprilisban és májusban is folytatódik, így a második negyedéves adatok szinte biztosan rosszabbak lesznek. A szakértők többsége azt várja, hogy a járvány miatti korlátozások lazítását követően javulhatnak a számok, így a második félévben negyedéves bázison már növekedés jöhet. A visszapattanás mértékéről viszont eltér az elemzők véleménye, az optimisták szerint a negyedik negyedévre maga mögött tudja a világ a járvány hatásait, ám van olyan is, aki kevésbé bizakodó, és úgy látják elhúzódik majd a talpra állás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!