2p

Ezt a kérdést intézte írásban az egyik ellenzéki képviselő a külgazdasági és külügyminiszternek. Most megjött a válasz.

„Az orosz állami televízió szerint az 1956-os forradalmat a nyugati nagyhatalmak szervezték. 2016-ban is volt már hasonlóra példa, akkor az LMP-Magyarország Zöld Pártja követelésére a külügyminiszter behívatta az orosz nagykövetet és kifejezte tiltakozását. A Külügyminisztérium akkori közleménye szerint: "senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és a forradalom hőseiről." Fentiekre tekintettel kérem szíves tájékoztatását arra vonatkozóan, hogy a magyar diplomácia vezetőjeként mikor adja át a tiltakozó jegyzéket a mostani ügyben a budapesti orosz nagykövetnek.”

Ezt intézte írásban Ungár Péter, az LMP-Magyarország Zöld Pártja társelnöke Szijjártó Péternek. Ma járt le a válaszadási határidő, és meg is jött a reakció. Igaz, nem a külgazdasági és külügyminisztertől, hanem államtitkárától. Magyar Levente ezt írta:

„A Magyar Kormány a kölcsönös tisztelet talaján áll a kétoldalú kapcsolataiban és partnereitől is ezt várja el. A március 17-én sugárzott politikai vitaműsorban nem az állam képviselője, hanem egy meghívott újságíró fejtette ki az Ön által említett, nyilvánvalóan elfogadhatatlan álláspontját.”

Vagyis Szijjártó az ominózus ügy kapcsán nem hívatja be az orosz nagykövetet, hogy kifejezze tiltakozását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!