2p

A külügyminiszter szerint nem üzent Trump.

A sajtóban terjedő hírekkel ellentétben nem üzent Donald Trump amerikai elnök Magyarországnak az orosz kőolajvásárlások beszüntetésének ügyében, még közel hasonló üzenet sem volt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Úgy fogalmazott, hogy

„természetesen nem volt ilyen üzenet, még közel hasonló sem.”

A külügyminiszter ezután egy kiadós brüsszelezés után emlékeztetett, Magyarországra két kőolajvezeték jön be, az egyik Oroszország, a másik Horvátország felől, utóbbinak azonban kisebb a kapacitása, mint hazánk és Szlovákia együttes igénye, azaz a miniszter szerint egyedül azzal fizikailag nem lenne lehetséges a két ország ellátása. Indoklása szerint tehát

„Magyarország az infrastruktúrából, a fizikai valóságból fakadóan csak akkor tud biztonságosan üzemelni energia szempontjából, hogyha a Barátság kőolajvezeték működik.”

Mit mondott Trump?

Az amerikai elnök személyesen mostanában nem beszélt a témáról, azonban sajtóhírek szerint nem konkrét országokat említve igenis sürgette azt, hogy Európa akadjon le az orosz olajról.

Egy csütörtöki találkozón a CNN-nek nyilatkozó fehér házi tisztviselők szerint úgy fogalmazott, Európának fel kell hagynia az orosz olaj vásárlásával, és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Kínára, hogy elősegítse az ukrajnai háború befejezését.

Az Emmanuel Macron és más európai vezetőkkel folytatott egyeztetésen Trump hangsúlyozta, Európának meg kell állítania az orosz olajimportot, amely a háborút finanszírozza, Oroszország ugyanis egyetlen év alatt 1,1 milliárd eurót keresett az EU-s üzemanyag-eladásokból.

Abban tehát Szijjártó Péternek igaza van, hogy az amerikai elnök nem üzent név szerint Magyarországnak, viszont az egyértelmű, hogy nem nézi jó szemmel a történéseket és az Európába irányuló olajszállításokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!