2p

Ügyészségi feljelentést tett Orbán Viktor miniszterelnök repülős kitérője miatt Hadházy Ákos. A független honatya számításai szerint a magáncélú kiruccanás 3-3,5 millió forint kárt okozott az adófizetőknek.

Feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt hivatali visszaélés gyanújával Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A honatya erről Facebook-posztjában számolt be. A jogi lépés alapja az, hogy – mint fogalmaz – „a tervezettnél másfélszer hosszabb (!) útvonalra, ezer kilométeres (!) kitérőre kötelezte a »honvédségi« utasszállító repülőgépet, csak mert ő Toszkánába ment családi kirándulásra”. Hadházy emlékeztet, a Büntető törvénykönyv 305. §-a szerint

„az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen

a) hivatali kötelességét megszegi,

b) hivatali hatáskörét túllépi, vagy

c) hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A képviselő kiszámolta, a kiruccanás kerozinköltsége óránként 1,5 millió forint, ami mellé jön még a repült órára számolt repülőgép amortizáció, karbantartás, biztosítás, személyzet költsége, ami óránként további 900 ezer forintot tesz ki.

„Látható tehát, hogy ha a leszállási illeték nélkül is minimum mintegy 3-3,5 millió forint kár keletkezett”

– írja Hadházy. A részletes repülési adatokat a képviselő ebben a posztban ismertette:

Hadházy nem bízik abban, hogy elrendelik a nyomozást, de úgy véli, egyrészt érdemes „újból és újból bizonyítani, mennyire nincsen már hatalomtól független ügyészségünk”, másrészt pedig – írja – „aki ilyen esetben egy nyomozást elutasító határozatot aláír, nyilvánvalóan maga is hivatali visszaélést követ el”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!