2p

A közgazdász diplomát behazudó politikusnő nem indítják a választáson és parlamenti mandátumának visszaadására szólítják fel.

Ma kiadott közleményében az MSZP közössége következetesen elítéli azokat a cselekedeteket, amikor valaki a követelmények megkerülésével, azok nem teljesítése mellett próbál diplomához jutni, vagy nem létező végzettséggel él vissza.

Az MSZP Országos Elnöksége január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét. 

A tájékoztatás szerint Bangóné Borbély Ildikó a mai naptól nem tagja az MSZP-nek, a Magyar Szocialista Párt a parlamenti választáson nem indítja, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására.

„A szocialista párt ezzel lezártnak tekinti az ügyet. Ugyanakkor az MSZP elvárja, hogy a Völner-Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is távozzanak a közéletből” – fűzték hozzá.

A képviselőnő parlamenti önéletrajza szerint 2013-ban a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett közgazdász diplomát, de erről az intézmény nem tud. A Mandiner közérdekű adatigényléssel fordult a BGF jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, hogy megtudják, Bangóné járt-e a BGF-re, és ha igen, mennyi ideig, milyen vizsgákat tett le, és kapott-e ott diplomát. Az egyetem azt válaszolta, hogy tanulmányi rendszerük archívumában semmilyen adat nem található a szocialista politikusról, aki egyébként csütörtök óta nem válaszolt a lap kérdéseire.

Bangóbé Borbély Ildikó többet nem szólalhat fel. Fotó: MTI
Bangóbé Borbély Ildikó többet nem szólalhat fel. Fotó: MTI

Bangóné Borbély Ildikó 2014 óta országgyűlési képviselő. Egyéniben nem indult volna a parlamenti választáson, mivel alulmaradt az előválasztáson Hajdú-Bihar megyében, de az MSZP a közös ellenzéki listán szerepeltette volna, saját politikusai közül a tizedikként.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!