A BiztosDöntés.hu szerint látványos lakáshitel-kihelyezési rekordot hozott októberre az Otthon Start Program, miközben már a tizedik hónap végére sikerült túlszárnyalni a tavalyi, egész éves szerződési volument.
Mint írták, elképesztő rekordot hozott az október a lakáshitel-kihelyezéseknél az Otthon Start Program beindulásának köszönhetően: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a tizedik hónapban megkötött szerződések összege elérte a 257,6 milliárd forintot, amelyhez még csak hasonlóra sem akadt korábban példa.
Fotó: Depositphotos
„Az Otthon Start iránti, látványosan felfutó kereslet nyomán már október végére megdőlt a tavalyi kihelyezési csúcs a lakáshiteleknél: miközben 2024. egészében valamivel több, mint 1 350 milliárd forintnyi szerződést kötöttek a bankok, addig idén október végére meghaladta az 1 427 milliárd forintot az összesített volumen” – hívta fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Hozzátette, figyelemre méltó, hogy a jegybank adatai szerint az Otthon Start októberben szinte teljesen kiszorította a piaci feltételű lakáshiteleket: egyetlen hónap alatt ugyanis több mint 205 milliárd forintnyi támogatott lakáshitelt értékesítettek a bankok, ami a teljes havi mennyiség nagyjából nyolcvan százalékát adta. (Azt viszont érdemes figyelembe venni, hogy a támogatott lakáshitelek új kihelyezéseit nem kizárólag az Otthon Start generálta, bár biztosra vehető, hogy a túlnyomó részét igen.) Ennek nyomán az első tíz hónapban megkötött lakáshitel-szerződések összegének közel harmadához kapcsolódott valamilyen állami támogatás, miközben egy éve még 26 százalék környékén járt ez az arány.
Dőlnek a rekordok a lakossági hitelpiacon
A lakáshitel-kihelyezések megugrásától függetlenül is igen jól teljesít a lakossági hitelpiac: a személyi kölcsönöknél októberre közel 100 milliárd forintnyi új szerződést mutatott ki az MNB, így az első tízhavi szerződéses összeg 935,6 milliárd forintot tett ki – ami amellett, hogy új csúcs, szintén meghaladja a teljes 2024-es volument.
A babaváró hitelnél és a munkáshitelnél viszont nem hozott áttörést az október: előbbinél 22,8 milliárd, utóbbinál 9,7 milliárd forintnyi új szerződést regisztrált a jegybank. Figyelemre méltó viszont, hogy a babavárónál az októberi volt az eddigi legjobb hónap, amelyben szintén lehetett szerepe az Otthon Start Program elindulásának.
Mindezek nyomán nem meglepő, hogy a lakossági hitelek állománya is új csúcsra, 12 233,7 milliárd forintra emelkedett október végére, ami 11,8 százalékos növekedést tükröz az előző év azonos időszakához képest. A piaci átlagnál jóval gyorsabban gyarapodott viszont a lakáshitelek és a személyi kölcsönök portfóliója: előbbinél 15, utóbbinál 17,8 százalékos, éves növekedést mért az MNB.
