4p

Még nem a vendégek számában, de egyre több mutatóban a budapesti szállodák már jobban teljesítenek a bécsieknél.

Mostanra egyértelműen trend lett, hogy a budapesti szállodák több mutatóban simán lepipálják a bécsi szállodákat, ami a korábbi években teljesen elképzelhetetlen volt. A Szállodaszövetség szeptemberi ágazati elemzésében is bőven találni olyan adatokat, amelyek szerint a magyar főváros szállodái a legjobban és legeredményesebben teljesítettek a régióban. 

Például az eleve szokatlan, hogy a közép- és kelet-európai régió öt vizsgált fővárosa (Budapest, Bécs, Prága, Pozsony és Varsó) közül a budapesti szállodák 85,9 százalékos szobafoglaltsággal a harmadik helyen végeztek a korábban gyakoribb negyedik pozíció helyett.

A budapesti szállodák elégedettek lehetnek
A budapesti szállodák elégedettek lehetnek
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A 149 eurós (jelenlegi árfolyamon mintegy 54 ezer forint) nettó átlag szobaárral és 128 eurós nettó REVPAR-ral (Revenue Per Available Room) Budapest mindkét mutató tekintetében az első helyen tudott végezni. (Utóbbi a szállodaipar legfontosabb mutatója, azt jelenti, hogy mekkora bevétel jut egy rendelkezésre álló szobára átlagosan.) Ez májusban, júliusban és augusztusban is így történt, tehát nem egyszeri alkalomról van szó, hanem egy trendet lehet kiolvasni a számokból.

Bécset, Prágát és Budapestet tekintve a nettó REVPAR alapján a magyar főváros a Luxury & Upper Upscale és az Upscale kategóriában az 1., míg a Midscale & Economy kategóriában a 2. helyen végzett

- szerepel a szállodaszövetségi elemzésben.

A Luxury és Upper Upscale a szállodaipar legmagasabb minőségi és árszintjét képviselő kategóriái. Míg a Midscale (középkategória) és az Economy (turista/gazdaságos kategória) a két legnépszerűbb szegmens, amelyek a kiváló ár-érték arányra és a funkcionalitásra építenek. Célközönségük többnyire a hátizsákos utazók, a diákok és a szűk költségvetéssel utazó üzletemberek. 

Bécsben ugyanakkor természetesen továbbra is több a vendég: az osztrák főváros 1,8 millió vendégéjszakával zárta 2026 szeptemberét (Budapest 1,6 millióval), ami 4 százalékos növekedést jelent 2025 szeptemberéhez képest. Az év elejétől számítva Bécs 14,9 millió vendégéjszakát regisztrált (Budapest 13 milliót), ami szintén 4 százalék emelkedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Élmezőny

Nemcsak a régióban, hanem egész Európában jól teljesítettek a budapesti szállodák. A szállodaszövetségi elemzésben szereplő 35 európai desztináció és főváros összevetésében Budapest a szobafoglaltság tekintetében (85,9 százalék) a 12., a nettó átlagos szobaár alapján (149 euró) a 19., míg a nettó REVPAR tekintetében (128 euró) a 18. helyen végzett. Ez hatalmas előrelépést jelent, hiszen a korábbi hónapokban és években többnyire  30. hely környékén szokott szerepelni a magyar főváros.

A KSH adatai szerint viszont nem ennyire fényes a helyzet, igaz, ez főleg amiatt van, mert a statisztikai hivatal nemcsak a szállodák, hanem a panziók és egyéb szálláshelyek adatait is méri. Lapunk is beszámolt róla, hogy szeptemberben a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,6 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,3, a vendégéjszakáké 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2026. január-szeptemberben pedig a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 0,7 százalékkal nagyobb, a külföldieké 3,1 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.

Megfigyelhető a folyamat, hogy a rövid távú szálláshelykiadást érintő korlátozások és az Airbnb-piacot belengő kockázatok miatt a vendégforgalom szépen lassan terelődik át a kereskedelmi szálláshelyek és a szállodák irányába. A szállodaszövetségi adatok ezt alá is támasztják, hiszen a vendégek szeptemberben 2,1 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szállodákban, ami 3,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adathoz viszonyítva. A belföldi vendégéjszakák száma 875 ezer volt, 1 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. A külföldi vendégek által eltöltött 1,2 millió éjszaka pedig 6 százalékkal volt több a múlt év szeptemberinél.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG