3p

A 250 új munkahelyet ígérő, 140 milliárd forintos termelésbővítést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be.

A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a svájci tulajdonosi hátterű vállalat állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja Magyarországon van, ahol a fejlesztés nyomán 30 százalékkal fog bővülni a termelés, a jelenlegi 90 százalékos exportarány pedig 95 százalék fölé nő a várakozások szerint.

Beszédében mindenekelőtt az elmúlt évek nehézségeit hangsúlyozta, mondván, hogy a világgazdaság rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt, hazánk azonban jól vizsgázott a válság közepette is, a gazdaság növekedési pályán tudott maradni.

„Mindezen rendkívül nehéz körülmények dacára a tavalyi évben a magyar gazdaság mesterhármast ért el: megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatás rekordja is” – mutatott rá.

„A magyar gazdaság kellőképpen erős ahhoz, hogy a legnehezebb körülményeket is le tudja győzni, és még így is mesterhármast érjen el” – tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte: a háború nem látszik a végéhez közeledni, s a szankciók továbbra is éreztetni fogják negatív hatásaikat, így 2023 sem lesz egyszerű, de a kormány nem adja fel alapvető társadalom- és gazdaságpolitikai célkitűzéseit, például a teljes foglalkoztatást és az alacsony adókat.

Mint mondta, ezek tudják biztosítani a beruházási ütem fenntartását, ami pedig a garanciát jelenti arra, hogy Magyarország kimaradjon az európai recesszióból vagy legalábbis stagnálásból.

Történelmi sikernek nevezte, hogy már több mint fél éve 4,7 millió felett van a foglalkoztatottak száma hazánkban, és nem volt soha olyan kevés álláskereső, mint tavaly (238 ezer). Ez a szám 2010-ben még csaknem 600 ezer volt.

Emlékeztetett, hogy a 2022-es „fekete évben” ismét megdőlt a beruházási rekord, 2600 milliárd forinttal, méghozzá úgy, hogy minden idők legnagyobb beruházása csak idén fog megkezdődni.

Aláhúzta, hogy az exportteljesítmény a tavalyi év első tíz hónapjában elérte a 2021 egészére vonatkozó adatokat, így ezen a téren is csúcsdöntés történt. „Ráadásul ezt úgy tudtuk elérni, hogy mi nem nyersanyag-exportáló ország vagyunk” – emelte ki.

A miniszter a Nestlé friss beruházásával kapcsolatban arról számolt be, hogy Magyarország a kutyaeledel kivitelét illetően a 13. helyen áll a globális ranglistán.

Közölte, hogy az élelmiszeripar, ahova az állateledel-gyártás is tartozik, tavaly októberig 46 százalékos növekedést mutatott fel.

Hangsúlyozta, hogy nagyjából 900 svájci hátterű cég működik Magyarországon, több mint 31 ezer embernek adva munkát, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig 2022-ben 15 százalékkal növekedett és ezzel rekordot ért el.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!