3p

Az első negyedévben megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, ami 5,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja a tavalyi első negyedévben még 195 300 forint volt. A szerződők több mint harmada kiegészítő biztosítással is növeli gépjárműve kárfedezetét: közülük messze az üvegkár-önrészbiztosítás a legnépszerűbb.

Az üvegtöréstől - úgy látszik - egyre jobban félnek az autósok
Az üvegtöréstől - úgy látszik - egyre jobban félnek az autósok
Fotó: Insura

„Az átlagdíjak hat százalék alatt maradó emelkedése kedvezőnek mondható annak fényében, hogy mind az alkatrészárak, mind a szervizek rezsióradíjai gyorsan emelkedtek ebben az időszakban is" - mondta dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója.

„Emellett a tavalyi első negyedévhez képest az idei első három hónapban 7 százalékkal több új autót értékesítettek, vagyis az állományban nőtt a magasabb díjon megkötött szerződések aránya” - tette hozzá.

Az új autók átlagos casco díja az elmúlt negyedévben 243 200 forint volt, miközben azok az ügyfelek, akik használt autójuk biztosítási évfordulóján váltottak szerződést, átlagosan 163 900 forintot fizettek. A használt autó vásárlásakor kötött casco biztosítások átlagdíja külföldről behozott autó esetében 211 900 forint, míg hazai adásvétel esetén 221 900 forint volt.

A megkötött casco szerződések mellé a szerződők 34 százaléka köt valamilyen kiegészítő biztosítást is, közülük számosan több plusz fedezetet is igényelnek. Az év elején messze a leggyakoribb kiegészítő fedezet volt az üvegkár-önrészbiztosítás, ez tette ki az összes ilyen szerződés 27 százalékát. Szintén igen népszerű az avulásmentes térítés (9 százalék), az autóban található értékes elektroakusztikai berendezések lopás- vagy más casco-kárát fedező szolgáltatás (8 százalék) és a hibás tankolás biztosítása (7 százalék) is. Továbbra is az első tíz legnépszerűbb kiegészítő között van a tavaly még a lista harmadik és negyedik helyén szereplő poggyász- és balesetbiztosítás is.

A hazai autók mintegy 80 százalékát nem védi casco

A lopáskárokra, a saját hibából bekövetkező töréskárokra, illetve az egyre gyakrabban bekövetkező elemi károkra (vihar, jégverés, áradás, stb.) kizárólag a casco biztosítás nyújt fedezetet. Ennek ellenére a forgalomban lévő hazai személyautók mindössze ötödére kötnek casco biztosítást. az Insura.hu adatai szerint az első negyedévben megkötött casco biztosítások több mint 17 százalékát legalább 8 éves járművekre kötötték, ami azt mutatja, hogy a biztosítók az idősebb autóknak is kínálnak már megfelelő casco fedezeteket.

Egy év alatt 9-ről 6 százalék alá esett a csekkes befizetések részaránya, ami a különféle kártyás fizetési formák további terjedése mellett a csekk elhagyásával járó díjkedvezményeknek is köszönhető. Szintén a kedvezmény és a kényelem az oka annak, hogy a legnépszerűbb díjfizetési gyakoriság az egyösszegű éves befizetés (50 százalék) volt, ezt követte a negyedéves díjfizetés (37 százalék), megelőzve a havi és a féléves gyakoriságot. Ebben a tekintetben lényeges elmozdulás nem történt az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!