2p

Legutóbb április 17-én volt ennél több elhunyt. Akkor 241-en haltak meg.

10 466 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 124 726 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 218 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 931 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 902 000 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 795 főre emelkedett.

7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetőgépen.

A beoltottak száma 6 138 885 fő, közülük 5 852 417 fő már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Az oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 114 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. Az oltási akcióban december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között. A kórházak megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket  akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra.  

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt hét csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány várhatóan decemberben érkezik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!