4p

A kiábrándító decemberi ipari statisztika után a januári számok szerint újra lendületet vett a magyar járműgyártás.

Masszív 10,6 százalékkal növekedett a járműgyártás volumene idén januárban előző év azonos időszakához képest azok után, hogy egy hónappal korábban rég nem látott mértékben, 10,4 százalékkal zuhant be az ágazat teljesítménye. Ugyan decemberben hagyományosan is leállnak az autógyártó cégek, ilyen fokú bezuhanásra nem volt példa a korábbi években. Ebből kiindulva joggal merült fel a kérdés, hogy a német ipar akadozása hatott-e a teljesítményre a szokásos leállás mellett.

Éppen ezért volt különösen érdekes a friss, januárra vonatkozó ipari statisztika, mely megerősítette: a decemberi bezuhanás csak egy egyszeri eset volt. Olyannyira, hogy az idei év első hónapjában még nagyobb mértékű növekedést mutatott az ágazat, mint egy évvel korábban. Akkor "csak" 5,5 százalékos volt a bővülés.

Az autógyártó cégek közül azonban főként a győri Audi lehetett az, amelyik a legnagyobb lendülettel indította 2020-at. Győr-Moson-Sopron megye ipari termelése ugyanis 17,1 százalékkal ugrott meg januárban, miután decemberben itt zuhant be legnagyobb mértékben a termelés: 14,8 százalékkal. A Mercedes-gyárnak otthont adó Bács-Kiskun megye termelése ennél kisebb mértékben bővült, 6,1 százalékkal, Komárom-Esztergom megye ebből a szempontból azonban továbbra sem talált magára. A decemberi 2,1 százalékos visszaesés után 1,9 százalékkal csökkent a megye ipari termelése előző év azonos időszakához képest.

Továbbra is nagy kérdés a jövő

Január még viszonylag békés időszak volt a koronavírus-járvány szempontjából, amely mára hazánkat is elérte. A Kínából kirobbant betegség a gazdaság több területére is kedvezőtlenül hat, a magyar ipart - elsősorban az elektronikai gyárakat - az ázsiai országból érkező alkatrész-hiány fenyegetheti. A probléma várhatóan heteken belül Magyarországon is érzékelhető lesz, ha kifogynak a készletek az üzemekben.

Pont a német autógyártókon üt nagyot a koronavírus?

 

A koronavírus miatt az autóiparon belül különösen a német cégek vannak rossz helyzetben – mondták nemrég az Equilor szakemberei egy háttérbeszélgetésen. Európában egyre szigorúbb szabályozásnak kell megfelelniük a cégeknek, miközben az e-autózásra való átállás óriási fejlesztési költségekkel jár. Ezeket az extra kiadásokat eddig a kínai piacról finanszírozták a gyártók, a kínai piacon azonban most 90 százalékos visszaesés következett be. A kereslet visszaesése mellett a termelés is akadozhat a globális ellátási láncban fellépő zavarok miatt.

 

Az autóipari gyártásban is elterjedt Just In Time gyártási és készletgazdasági stratégia zavartalan ellátási láncok esetében jelentős hatékonysággal jár, alapja a minimális készletek fenntartása, amikor minden alkatrész vagy félkész termék éppen időben, a gyártási fázisnak megfelelő helyen van – de ez egy rendkívül kifeszített rendszer. Nyilvánvaló, hogy egy láncszem kiesése is tud óriási kárt okozni – ha nem készül légzsák, az egész autó nem készülhet el. Ha az ellátási lánc sérül, olyan régiókban is megakadhat a termelés, ahol nincs is jelen a koronavírus.

Az autóipar mellett az elektronikai ipar is jól kezdte az évet, a termelés 8,4 százalékkal bővült előző év azonos időszakához képest - a területen ráadásul decemberben nem is volt visszaesés, a termelés 6,8 százalékkal növekedett. Ennél beszédesebb és előremutatóbb adat azonban az új megrendelések állománya, mely januárban a járműgyártásban 13,2 százalékkal emelkedett, az elektronikai termékek gyártásában pedig még ennél is nagyobb, 14,8 százalékkal. Vagyis jelentős mértékű, mennyiségű új szerződések, megrendeléseket kaphattak az év elején a cégek, amelyek teljesítése a vírus terjedése miatt veszélybe kerülhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!