1p

Kevés állam felel meg a szigorított feltételeknek.

A harmadik országból érkezők foglalkoztatását szigorító rendeletben rögzített Georgián és Örményországon kívül csak a Fülöp-szigetekről lehet Európai Unión kívüli állampolgárt foglalkoztatni – derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a csütörtök esti Hivatalos Értesítőben megjelent közleményéből.

Az új rendelet rögzíti, hogy vendégmunkás csak olyan országból érkezhet, amellyel Magyarország vagy az Európai Uniós visszafogadási megállapodást kötött (ilyen Georgia és Örményország), vagy rendelkezik Magyarországon egy olyan, az adott ország által államilag elismert szervezettel vagy irodával, amely kötelezettséget vállal arra, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó magyar jogszabályokban, illetve az Európai Unió jogi aktusaiban foglaltak be nem tartása esetében állampolgára elhagyja Magyarország területét, és ebbe az országba visszatér. A friss közlemény szerint ilyen állam csak a Fülöp-szigetek.

A vendégmunkások számának felső határát az idei évre a kormány 35 ezer főre csökkentette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!