3p

Akár nagy nap is lehetne a keddi, a kormány pedig gálánsnak tűnhetne, de ez nem így történik, mert csak ragtapaszt kapnak a nyugdíjasok. 

Nagy csinadrattával az elmúlt hetekben többször is megszólaltak kormánytagok azzal kapcsolatban, hogy júliusban rengeteg pénzt utalnak ki a nyugdíjasoknak - mármint a megszokott ellátáson felül. A kormány korábbi döntése alapján ugyanis a magas inflációs környezet miatt a törvényben rögzítettnél korábban egészítik ki a nyugdíjakat. Erre a szabályok értelmében csak novemberben kerülne sor, de látva az év eleji 5 százalékos emelés és a tényleges infláció közötti egyre nagyobb különbséget, már most végrehajtja a kiigazítást. 

A probléma ezzel most hasonló, mint általában a nyugdíjemelés metodikájával. Az év eleji emelés mértékéről már hagyományosan előző év nyarán megszületik a döntés, amikor a költségvetés tervezésekor meghatározzák a következő év várható áremelkedési ütemét. Csak hogy az addig lévő 6-7 hónap markáns változásokkal járhat a gazdaságban, ami miatt könnyen kevésnek bizonyulhat az emelés mértéke. Ennek kiküszöbölésére hivatott a nyugdíj-kiegészítés. Igenám, csak most olyan gyorsan változik a gazdasági környezet, hogy a márciusban elhatározott korrekció mértéke már kevés lesz. 

Még több kellene, hogy ne legyenek mínuszban. Fotó: Depositphotos
Még több kellene, hogy ne legyenek mínuszban. Fotó: Depositphotos

Akkor 3,9 százalékos kiegészítésről határozott az Orbán-kormány, amivel 8,9 százalékig igazítják ki az ellátásokat. Csakhogy, a legfrissebb statisztika szerint az első első hat hónapjában már 9,4 százalékos volt a kumulált infláció. Vagyis hiába jön a kiegészítés, továbbra is lesz egy 0,5 százalékpontos differencia az ellátás emelése és a valós infláció között - ezt majd várhatóan a törvényben foglalt eredeti időpontban, novemberben kaphatják meg az érintettek. Pontosabban majd az augusztusi állapot szerinti differenciát, ami az inflációs előrejelzések szerint könnyen nagyobb is lehet ennél. 

Igaz, hogy napokon belül júliusra emelt nyugdíjat kapnak az érintettek, plusz visszamenőleg hozzájutnak a 13. havi nyugdíj kiigazításához és az elmúlt hat hónapra is megkapják a kiegészítést, augusztusban továbbra is hátrányban lesznek. 

Havi néhány ezret fog jelenteni

Az átlagnyugdíj szintjén a 3,9 százalékos kiigazítás 6455 forint pluszt fog jelenteni, a hat havi elmaradással és a 13. havi nyugdíj kiegészítésével együtt napokon belül 51 640 forint fog érkezni az érintettekhez. 

Egy 100 ezer forintos nyugdíj esetén ennél kevesebbet, havi 4095 forintot fog jelenteni a kiegészítés, míg a legkisebb, 50 ezer forint körüli ellátásoknál alig több mint 2000 forinttal lesz magasabb a havonta utalt összeg. 

Tudható, a nyugdíjplafon eltörlése óta nincs akadálya annak sem, hogy valaki milliós ellátást vegyen fel - a kiegészítés természetesen rájuk is vonatkozik. 

Így például egy egymilliós nyugdíj esetén havi 41 ezer forintot jelent a kiegészítés, napokon belül egy összegben 328 ezer forintot kapnak kézhez a havi ellátáson felül. 

A költségvetésnek ez a kiegészítés 185 milliárd forintos pluszkiadást jelent majd. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!