Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

64 százalékos volt a zuhanás. Ez részben a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével és a járványhatással magyarázható.

Jelentősen csökkent a társasházépítési kedv az idén - derül ki az ingatlan.com legfrissebb összefoglalójából, amely egyúttal ismerteti a budapesti és vidéki új lakások árait. Az év első három hónapjában Budapesten 3217 olyan lakásra adtak ki engedélyt a hatóságok, amelyek háromnál több lakással rendelkező társasházban lesznek. Ez 5 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. 2018 első negyedévéhez viszonyítva pedig 15 százalékos visszaesésnek felel meg.

Drasztikus visszaesés a vidéki nagyvárosokban

Sokkal jelentősebb hanyatlás látható vidéken, a megyei jogú városokban: mindössze 417 társasházi lakás kapott zöld utat, ami 64 százalékos csökkenést jelent 2019 azonos időszakához képest. A két évvel korábbi szinttől pedig 71 százalékkal marad el.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a csökkenés elsősorban a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével magyarázható, de szerepet játszik benne a járvány hatása is, márciusban ugyanis jelentősen csökkent a lakásépítési kedv. “Sőt, az előzetes hivatalos adatok szerint az áprilisban kiadott családi, iker- és társasházakban lévő lakásokra szóló engedélyek 193 ezer négyzetméter lakóterület megépítéséről szólnak, ami 28 százalékos visszaesést jelent tavaly áprilishoz képest.”

Az ingatlan.com szakértője hozzátette: az év első négy hónapjában országszerte alig több mint 700 ezer négyzetméternyi lakóépület kapott engedélyt, ez pedig 50 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A vidéki rozsdaövezet lehet a nagyvárosok esélye

Balogh László szerint bár még nem lehet tudni, hogy pontosan hol jelölnek ki majd olyan rozsdaövezeteket, amelyeken kedvezményes lakásépítési áfával értékesíthető társasház lakások épülhetnek, de az intézkedéssel a megyei jogú városok is esélyt kaphatnak a drasztikusan csökkenő lakásépítési kedv élénkítésére.

Az ingatlan.com elemzése szerint május utolsó napjaiban a budapesti új lakások és házak átlagos négyzetméterára 856 ezer forint volt, ami lényegében megegyezik a járvány előtti, februári 850 ezer forintos árszinttel, de tavaly májushoz képest ugyanakkor azért még 11 százalékkal magasabb összeget jelent.

Bár a 10 százaléknál nagyobb éves drágulás tempósnak tűnhet, a korábbi évek 20-25 százalékos áremelkedéséhez képest lassuló növekedést mutat. Egy-egy tipikus fővárosi új lakás vagy ház átlagára május végén 60,1 millió forint volt, egy évvel ezelőtt pedig 4,4 millió forinttal kevesebbért kínálták azokat.

A megyeszékhelyeken 23 százalékos volt az éves drágulás átlagos üteme, de a koronavírus előtti időszakhoz képest stagnáltak az árak. Debrecenben például 611 ezer forintos négyzetméteráron hirdették ezeket a lakóingatlanokat, ami tavaly május végéhez képest több mint 20 százalékos áremelkedésnek felel meg.

Győrben a 489 ezer forintos átlagár megfelel a februárinak, de éves szinten ez is 20 százalékos többletet jelent. A legdrágább újlakás-kínálattal rendelkező megyeszékhely Kecskemét lett, ahol 617 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért. Az ingatlan.com adatai alapján ez 9 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.