2019. július 3. 07:59
MTI

A Ginop-program vissza nem térítendő támogatásai mellett a nullaszázalékos kölcsönöket is habzsolják a magyar kisvállalkozók.

A kis- és középvállalkozások körében a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nemcsak a vissza nem térítendő támogatás iránt mutatkozik számottevő kereslet, hanem a nullaszázalékos kölcsönök is felkeltik a szektor érdeklődését - írta szerdai számában a Világgazdaság, a fejlesztéspolitikai adatbázis lekérdezésével kapott adatokra hivatkozva.

A mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítését célzó hitelprogram forrásaira jelentős az igény, 1048 cégnek ítéltek meg összesen 25,2 milliárd forintnyi európai uniós finanszírozású kölcsönt. Ez átlagosan 24 millió forint, de nagy a szórás, többen akár 120-140 millió forintos összegből is fejleszthetnek. A programban egy éven túli lejáratú beruházási kölcsön formájában összesen 79,63 milliárd forintot különítettek el, cégenként 1-150 millió forintot lehet igényelni.

A Ginop 2014-2020-as ciklusában már 17 782 pályázatot hagyott jóvá az irányító hatóság, 2532 milliárd forintot odaítélve a projektgazdáknak.

Kedvező a fogadtatása a kis- és középvállalkozói szektort napelemes rendszerek telepítésére ösztönző alprogramnak is. Ennek keretében június 17. óta lehet beadni a pályázatokat, és két hét alatt már 541 kérelem futott be 1,37 milliárd forint értékben.

Lépj velünk a növekedés útjára! Kockázati tőke, közösségi finanszírozás / crowdfunding, gyakorlati tapasztalatok hazai és nemzetközi nagyágyúktól és startupperektől! Ismerd meg a legújabb finanszírozási lehetőségeket és a startup-ökoszisztéma fejlődési irányait és lehetőségeit!

Finanszírozás 2019 - startuppereknek kedvezmény, 25 év alattiaknak ingyenes! Részletek és jelentkezés