Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Ennek alapján Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelösztönzésért felelős alelnöke bízik abban, hogy teljesül az a céljük, miszerint 2020 végéig a kihelyezések elérjék az 1000 milliárd forintos lélektani határt.

Mindez azon az eseményen hangzott el, amelyen az MNB immár második alkalommal ismert el egy hazai hitelintézetet az NHP Hajrá Kiválósága díjjal. Míg ezt az első alkalommal a Gránit Bank vehette át, addig most az OTP Bank. Amely eddig 1460 ügyfélnek nyújtott már ilyen hitelt, vagy készül nyújtani, összességében mintegy 200 milliárd forintos értékben - tájékoztatott a díjat Patai Mihálytól átvevő Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese.

Az MNB alelnöke emlékeztetett arra, hogy a 2013 tavaszán a mikro, kis- és középvállalkozások (mkkv) kedvező feltételekkel való forráshoz juttatása érdekében elindított Növekedési Hitelprogram keretében szeptember 30-áig már 50 ezer vállalkozás jutott, összesen 4 ezer milliárd forintnyi finanszírozáshoz. Ezen belül az idén április 20-ától elérhető NHP Hajrából 700 milliárd forintot vett fel 10 ezer mkkv.

Annak köszönhetően, hogy az MNB a koronavírus-járvány hatására változtatott a feltételeken. Míg korábban csak beruházásokra lehetett felvenni NHP-hitelt, addig a Hajrá pénzeiből már forgóeszközt is lehet finanszírozni, valamint hitelt kiváltani. Ennek köszönhetően is a 700 milliárdnak csak a harmada fordítódott beruházásra, a fele a vállalkozók likviditásának javítását szolgálta, az egyötöde pedig meglévő hiteleket váltott ki.

Abban pedig, hogy az igényelt pénzeket a vállalkozások mielőbb kézhez kaphassák, az az új jegybanki előírás segített, miszerint a kereskedelmi bankoknak a 300 millió forint alatti ügyletekről 2 hét alatt kell dönteniük. Az MNB ellenőrzései azt mutatták, hogy ezt a követelményt a hitelintézetek teljesítették is.

A szeptember végi adatok alapján Patai Mihály szerint minden esély megvan arra, hogy az MNB által kitűzött célt, miszerint az NHP Hajrából legalább 1000 milliárd forintot 2020 végéig kihelyezzenek, sikerül teljesíteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.