2p

Egy alkotmánybíró fia térképezett fel Schadléknak egy céget, de nem ez az egyetlen eset, amikor a testület tagjának neve előkerül a nyomozati anyagokban.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő friss Facebook-posztjában számol be arról, hogy "megdöbbentő részletekre" bukkant a Schadl-ügy nyomozati anyagai között. Ezekben kétszer is előkerül ugyanis Czine Ágnes alkotmánybíró.

"Schadl és társai konkrétan azért térképeztek fel egy céget, hogy megszerezzék azt, mégpedig a „Rogán Antal féle üzleti kör” számára. És ki végezte ezt a feltérképezést? R. Róbert főkolompos egy újabb „fia”, vagyis Fiedler Bálint végrehajtó, aki a valóságban Czine Ágnes alkotmánybíró gyermeke (az alkotmánybíró asszony lánya is végrehajtó, vannak ilyen véletlenek)"

- írja Hadházy Ákos, aki egy másik helyen is találkozott Czine Ágnes nevével. Az iratok szerint R. Róbert egy felszámolási ügyben igyekezett volna egy kedvező ítéletet hozatni, és ennek kapcsán azt állította, hogy el tudja érni egy ilyen megszületését a Fővárosi Ítélőtáblán.

"'Nem is kérnek sokat a bírók' – állította R., aki szerint 10 millió forintot kellett volna fizetni. Az eljáró tanács egyik tagjával pedig ki vette fel a kapcsolatot? Czine Ágnes alkotmánybíró"

- ismerteti a történteket Hadházy Ákos, aki szerint pozitívum, hogy a vallomás szerint a megkörnyékezett bíró nem állt kötélnek.

"Az viszont megmagyarázhatatlan, hogy az ügyészség miért nem lépett ezek után a vallomások után, miért ragaszkodik ahhoz, hogy ez az egész csak Schadl Györgyről és Völner Pálról szól"

- teszi viszont hozzá lezárásképpen a képviselő.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!