2p

Két forgatókönyv létezik.

Érdekes új részleteket osztott meg a Telex az idei költségvetésből kimaradt tételekkel kapcsolatban. A történteket szombaton Vitézy Dávid „csalásnak, a költségvetés meghamisításának” nevezte.

A Telex arról ír, hogy forrásaik szerint két forgatókönyv lehetséges arra, miért maradtak ki az ominózus tételek a költségvetésbe:

  • az egyik szerint a költségvetés megírásakor az ÉKM egyértelműen leadta a költségigényeit, és az akkor államháztartási feladatokat ellátó NGM „egyenlegjavítási célból”, tehát tulajdonképpen nyíltan hamisító célzattal hagyta ki azok egy részét a költségvetésből;
  • a másik szerint abban az időben kormánydöntés született arról, hogy az ÉKM-nek az autópálya-koncessziót és a Budapest–Belgrád költségvetését is újra kell tárgyalnia a szerződött felekkel, Lázárék tárcája azonban nem hajtotta végre ezt a kormánydöntést.

Mivel a vonatkozó fejezeteket a két érintett miniszter, Lázár János, egykori építési és közlekedési miniszter, illetve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter írta alá, a kérdés igazából az, hogy melyikük tehető felelőssé a történtekért, az már ugyanis kiderült, hogy nem egyszerű hiba történt, a tételeket tudatosan hagyták ki a kiadások közül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG