2p

Már 4,575 milliárd forinttal kecsegtet Magyarország legnépszerűbb és legismertebb lottójátéka, az Ötöslottó. 

A jackpot hetek óta lázban tartja a hazai lakosságot, a Szerencsejáték Zrt. számításai szerint az eltelt félévben több mint 30 százalékkal nőtt a lottózási kedv, és nem csak többen, hanem többet is játszanak, hiszen a halmozódás első hetéhez viszonyítva mintegy 50 százalékkal több alapjáték vesz részt a sorsoláson.

Az Ötöslottó iránti érdeklődés a nyeremény értékének emelkedésével párhuzamosan a határon túli játékosok körében is megnőtt. Az egyik szegedi értékesítőhely beszámolója szerint a külföldi vásárlók száma hétvégéhez közeledve megemelkedik, az Ötöslottó szelvényük mellett jellemzően sorsjegyet vesznek, valamint az Eurojackpoton is próbára teszik szerencséjüket. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határhoz közeli lottózóinak beszámolója szerint 3 milliárd forintos halmozódásnál láthatóan élénkül a határon túli szerencsevadászok játékkedve, Hajdú-Bihar megyében viszont már 2 milliárd forintos jackpotnál is többen ikszelnek.

Ezzel szemben Nógrád megyében stagnál a külföldi vásárlók száma, a halmozódás összege azonban őket sem hagyja hidegen, az értékesítők elmondása szerint bár többen nem, de többet játszanak, a lottószelvény mellett pedig sorsjeggyel is keresik Fortuna kegyeit . közölte a Szerencsejáték Zrt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!