2p

Az érdeklődők jövő héten licitálhatnak az évek óta üresen álló épületegyüttesre.

Évek óta üresen áll a magyar állam tulajdonában lévő balatongyöröki Kastély Hotel, mely szebb napjaiban a kormányzati tisztségviselők pihenését szolgálta. Annak ellenére, hogy már a 2010-2011-es évekről is találni híreket a kormányüdülők lehetséges eladásáról, a balatongyöröki ingatlan kapcsán csak mára született meg az elhatározás.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ugyanis napokban kínálta árverésre az egykori Kastély Hotelt annak minden egységével és a teljes berendezéssel együtt - találtunk rá az árverések között. Licitálni jövő héten, május 16 és 18 között lesz lehetősége az érdeklődőknek, miután befizették a közel 109 millió forintos árverési biztosítékot. A licitlépcső 1 millió forint, hitel kikiáltási ára pedig 434,77 millió.

Szebb napjaiban így nézett ki a hotel (Fotó: Facebook)
Szebb napjaiban így nézett ki a hotel (Fotó: Facebook)

A több mint 14 ezer négyzetméteres területen található egy 48 szobás főépület, egy olajtároló és 20 darab, blokkokban elhelyezett faház. A leendő vevő azonban nemcsak ezeket az 1930-as, valamint 70-es években épült ingatlanokat szerezheti meg, de a bennük lévő közel 31 ezer tételt jelentő ingóságot is, melyek zöme még 1995 előttről származik.

Az új tulajdonosnak azonban nem lesz feltétlenül egyszerű dolga az ingatlannal, hiszen az műemléki környezet tartozik és helyi egyedi védelem alatt áll. Ezért építési és használati korlátozásokkal kell számolnia, melyekkel kapcsolatban saját maguknak kell az információkat beszerezni.

Nem mellékes az az információ sem, mely a részletes árverési hirdetményből derül ki. Nevezetesen, az ingatlanon található ásott kútra, földalatti olajtartályra vonatkozóan nem volt környezetvédelmi feltárás és szakvélemény sem készült, vagyis az ezen létesítményekkel kapcsolatos esetleges környezeti károkért sem a vagyonkezelő, sem a magyar állal nem vállal felelősséget, sem szavatosságot, a kár elhárítása a vevőt terheli majd.

A balatongyöröki kormányszálló azonban nem az egyetlen üdülő, ahol magas rangú tisztségviselők pihenhettek. 2016-ban értékesítették például a lovasberényi üdülőt, melyet a Lido Immo Ingatlanhasznosító Kft. vett meg. Pár évvel ezelőtt szó volt a balatonőszödi ingatlan eladásáról is, ám az a mai napig az állam tulajdonát képezi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!