Mi is beszámoltunk arról, hogy két héten keresztül, szeptember 23-a és október 6-a között Magyarországon tartózkodott és egyeztetéseket folytatott a helyi hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja, hogy pontos képet kapjon a magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól.
Az elkészült értékelésükben több reformintézkedést is javasolnak a kormány számára, amelyek az IMF szerint a gazdasági növekedés beindításának és az euróövezethez való csatlakozásnak is megágyazhatnak. Ezekről bővebben ebben a cikkben írtunk:
Az IMF-delegáció látogatásával kapcsolatban megkerestük a Pénzügyminisztériumot, amely írásban reagált kérdéseinkre.
„A Valutaalap rendszeresen értékeli hivatalos kiadványban az országok gazdaságát. Ennek keretében rendszeresen találkoznak miniszterekkel, kormányfőkkel. A mostani delegáció vezetője is ebben a témában egyeztetett röviden Kármán András miniszterrel és Barabás Gyula államháztartásért és gazdaságpolitikáért felelős államtitkárral”
- fogalmaznak.
Azzal kapcsolatban, hogy az IMF mely javaslatait veszi fontolóra a Pénzügyminisztérium, a következőképpen reagáltak:
„A Pénzügyminisztérium köszönettel tudomásul vette a Nemzetközi Valutaalap javaslatait. A Tisza-kormány a gazdaságpolitikáját továbbra is szuverén módon, a magyar érdekeknek megfelelően alakítja.”

