2p

Nem bírják a nagy rezsit.

A földgázárak drasztikus emelkedése miatt nyár közepe óta szünetel a termelés a Zalakerámia Zrt. két hazai üzemében, és a múlt hónapban csak az egyik gyáregység újraindításáról döntött a cég. Az építőanyagipari ágazatban több nagyvállalatot sújt a megrendelések csökkenése, köztük a Velux Magyarország Kft.-t is - foglalta össze a heyzetet a 24.hu.

Egyre több anyaggyártó kerülhet bajba az építőiparban. Fotó: Depositphotos
Egyre több anyaggyártó kerülhet bajba az építőiparban. Fotó: Depositphotos

A portál szerint a leállások során a dolgozókat állásidőre küldték, vagyis az alapbérüket kifizetik, illetve karbantartási munkákra berendelhetik őket, de a gépsorokon nem termelnek. A cégnél létszámstopot hirdettek, de a vezetés arra törekszik, hogy elbocsátásokra ne kerüljön sor. 

A főképp tetőtéri ablakokat-, és árnyékolókat gyártó Velux Magyarország Kft. fertődi üzemében októberben a termelés bizonyos területein csökkentették a munkanapok számát 8 munkanappal az év végéig. A lap szerint a cég Győr-Moson-Sopron megyei üzemében egy kisebb, 20-30 főt érintő létszámleépítés is történt.

A 32,4 milliárdos forgalmú, ablak- és ajtóvasalatokat készítő Roto Elzett Certa Kft. lövői üzemében a 700 fős állományból körülbelül 30 főt bocsátanak el. Az elsősorban ajtó- és portálzárakat gyártó 3,2 milliárdos bevételű DOM-Elzett Kft. soproni üzemében pedig 75 főt, vagyis az állomány több mint felét érintő létszámleépítést kezdeményeztek.  -  írta a portál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!