A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az exporthitel-ügynökség hétfőn bővítette a Demján Sándor Programon belül elérhető finanszírozási konstrukcióit a Jövő exportőrei forgóeszközhitellel. A fix kamatozású terméket kis- és középvállalkozások, illetve meghatározott feltételek mellett nagyvállalatok igényelhetik működésük támogatására, készletfinanszírozásra és a vevőkör bővítésére.
Az Exim egyedi kondíciókkal ingatlanberuházások támogatására is elérhetővé tette termékét. Az igénylő magyar vállalkozások a kormányzati célokkal összhangban lakáscélú ingatlanok építéséhez kapcsolódó forgóeszközök finanszírozására is felhasználhatják a konstrukciót, ezáltal a kisebb lakásfejlesztési projektek is kedvező forráshoz juthatnak – hívták fel a figyelmet.
A közleményben felidézték, hogy a Demján Sándor Program keretében az Exim Magyarország 2025 januárjában négy finanszírozási konstrukciót hirdetett meg összesen 350 milliárd forintos kerettel, a teljes keretösszegből pedig 100 milliárd forintot dedikáltan a zöld beruházások finanszírozására különített el. A Jövő exportőrei beruházási hitel és a Jövő exportőrei zöld beruházási hitel, illetve az Exportélénkítő beruházási hitel és Exportélénkítő lízing konstrukciók, valamint a márciusban elindított Jövő exportőrei lízing termék mellett az Exim Magyarország május elején jelentette be két új termékét, a Jövő exportőrei forgóeszközhitelt és a Jövő exportőrei befektetési hitelt – ismertették.
Az elindított gazdaságélénkítő kezdeményezések célja, hogy kedvező finanszírozási lehetőségekkel támogassa a hazai vállalkozásokat, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra. A Demján Sándor Program célkitűzései közé tartozik a hazai kkv-k méretugrásának elősegítése, az exportképességük erősítése és a kifektetések finanszírozása a fenntartható fejlődéssel összhangban – közölte az Exim.
(MTI)
Geopolitikai sakkjátszmák és ingadozó tőkepiacok – Hogyan pozícionáljuk befektetéseinket?
A témában a Klasszis Média május 27-én 17 órától geopolitikai szakértők, gazdasági elemzők, befektetési szakemberek részvételével tart rendezvényt.Vegyen részt Ön is! Klasszis Befektetői Klub - részletek és jelentkezés >>