2p

Idén 1,8-2,2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre pedig a 3,5 százalékos növekedés mindenképpen elérhető - mondta a pénzügyminiszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában.

Varga Mihály szerint "jó hír" európai összevetésben az éves növekedés, Portugáliát és Spanyolországot leszámítva mindenkit megelőzött Magyarország a második negyedéves növekedési adatok alapján.

Hozzátette: az orosz-ukrán háború még mindig rányomja a bélyegét az európai gazdaságokra, ahogy a versenyképességi problémák és a magas energiaárak is hatással vannak rájuk. A német gazdaság gyengélkedése a magyar gazdaságot is lehúzza, a német modell jelentős kihívásokkal küzd, válságban van  - jegyezte meg. Remélhetőleg a következő félév már arról fog szólni Németországban is, hogy nulla fölé kerül a gazdaság növekedése, és ez "meg tudja húzni" Európát is.

A jövőt illetően a tárcavezető optimista, mert minden nemzetközi felmérés  jelentős növekedést jósol a magyar gazdaságnak. Az év második felében bővülni fog a gazdaság, ugyanakkor meghatározó lesz, hogy mi történik Amerikában. Varga Mihály közölte: 3,5 százalékos növekedés 2025-ben mindenképpen elérhető, idén 1,8-2-2 százalékos növekedés reális. A növekedést támogatja a reálbérek emelkedése, amely 9 hónapja tart, emellett bővül a fogyasztás is. "Javuló optimizmust lehet feltételezni", stabilak a növekedési kilátások - fejtette ki. A hitelminősítőktől május-júniusban befektetésre ajánlott kategóriát kapott Magyarország, a júniusi kormányzati intézkedések segítik a pozitív értékelések fenntartását ősszel is - mondta Varga Mihály.

Az év elején még úgy számolt a kormány, hogy idén 3,6 százalék körül nőhet a GDP.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!