2019. október 15. 09:08
MTI

Michel Barnier annak ellenére állítja ezt, hogy saját bevallása szerint is egyre nehezebb már konszenzusra jutnia Nagy-Britanniának és az EU-nak.

Elképzelhető, hogy még ezen a héten megállapodásra lehet jutni Nagy-Britanniával uniós tagsága megszűnésének (Brexit) részleteit rögzítő dokumentumról - jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója Luxembourgban, az uniós tagországok európai ügyekkel foglalkozó tanácsülésére érkezve kedden.

Barnier a Brexittel foglalkozó uniós találkozót megelőzően újságíróknak hangsúlyozta, elképzelhető a megállapodás annak ellenére, hogy annak elérése egyre nehezebbé válik.

Kijelentette, ideje a jóhiszemű szándékokat jogi szöveggé alakítani. A megállapodásnak azonban minkét fél számára megfelelőnek kell lennie, úgy az Egyesült Királyságnak, mint az Európai Uniónak - tette hozzá.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!