2p

A Dunaferrt nemrég vásárolta meg az indiai Liberty Steel, ami akkor hangzatos ígéreteket tett az acélmű jövőjéről. 

Mivel hétfőn a tüntetés ellenére nem érkeztek meg az elmaradt bérek a dunaferresekhez, kedden reggel hétkor újabb demonstrációra gyűltek össze a dolgozók a dunaújvárosi Vasmű elé. A Telex megkeresésére Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy reggel megindultak a kifizetések, egyre több helyről kapnak visszajelzést arról, hogy odaért az elmaradt bér, ugyanakkor a korábban beígért egyszeri 150 ezer forintnyi bónuszról továbbra sincs információjuk - írja a Telex.

„A dunaújvárosi Vasműnél a vállalat helyett a szakszervezet tájékoztatja a dolgozókat a helyzetről . A cég vezetői a hírek szerint nincsenek a gyárban” – írja a Facebookon a szakszervezet azzal, hogy a helyzet a kifizetésekkel még nem rendeződött, szerdán a „a Liberty vezetésével ülnek le, és ha kell, naponta járnak a nyakukra, amíg kézzel fogható biztosítékot nem kapnak arról, nem áll elő többet hasonló helyzet”. Magyar emellett arra kérte azokat a tagokat, akiket komoly hátrány ért, pl. felmondták a hitelszerződését, albérletét a fizetések késése miatt, az jelentkezzen a szakszervezetnél mielőbb, hogy a megfelelő eljárásokat el tudják indítani. A szakszervezeti elnök a Telexnek azt mondta, hogy a Liberty vezetése azt ígérte, hogy a napokban ők is eljönnek tárgyalni, „persze, ígérni sok mindent lehet”, tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!