A Slovak Sport Development s. r. o. és a Borsodsport Invest Kft. közösen keresnek kivitelezőt a Kassai Labdarúgó Akadémia kialakítására az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint. A projekt összesen 78 626 négyzetmétert ölel fel.
A kompexumnak elvileg már állnia kellene, 2022-ben jelentették be, hogy megvették Kassa Tóváros részén azt a telket, amelyen 2024-re várhatóan elkészül az akadémia. A látványtervek szerint így néz ki majd:
Az MTI akkor azt írta, hogy a beruházást a magyar tulajdonú Slovak Sport Development s.r.o. finanszírozza a magyar kormány támogatásával – azonban az állami média híréből fájóan hiányoztak a pontos összegek. Pedig nem akárhová érkeztek.
2021 elején jelentették be, hogy Borsodsport Invest Kft.-t megvette a mindössze néhány hetes Borsodi Sport Holding Kft., így – a 24.hu megfogalmazása szerint – a szocialista kötődésűként elkönyvelt, de a NER-rel is kompatibilis milliárdos, Leisztinger Tamás helyére a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert jachtoztató Szíjj László lépett. A cég megvétele azt jelentette, hogy a Borsodi Sport Holding Kft. lett a diósgyőri futballklub többségi tulajdonosa, azaz ez a csapat is a NER-oligarchiához került. Szíjj László mzgásterét jól példázza, hogy az Mfor 2024-es évre vonatkozó közbeszerzési „versenyét” nem Mészáros Lőrinc, hanem ő nyerte meg. Volt olyan nap, amikor több mint 430 milliárd forintnyi megbízásra vonatkozó szerződést írtak alá cégeivel:
A Borsodi Sport Holding tulajdonosi szerkezete a legfrissebb, nyilvánosan elérhető adatok szerint így néz ki:
- 95 százalékos tulajdonosa dr. Magyar Olivér Mátyás ortopéd-traumatológus, a hvg.hu korábbi cikke szerint a felcsúti Puskás Akadémia orvosi csapatának tagja, aki Mészáros Lőrinc magánegészségügyi birodalmában is érdekelt – erről korábbi cikkünben részletesen írtunk.
- 5 százalékos tulajdonosa pedig a Duna Group Európa Útépítő Kft.-n keresztül Szíjj László.
Nem kellett sokat várni és a közpénz is megtalálta őket. 2021-ben – tehát a Borsodsport Invest Kft. megvételének évében – már nem tudtak elugrani az adófizetői forintok elől: az akkor még a szlovák másodosztályban játszó csapat támogatására 6,4 milliárd forintot kapott a Borsodsport Invest Kft., a Slovak Sport Development s.r.o. és az FC KOŠICE a.s az elvileg az oktatás és kultúra támogatására szolgáló, magyar közpénzt kiosztó Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül – ez az e hírről beszámoló bumm.sk szerint az abban az évben szétosztott teljes támogatási összeg több mint háromnegyede volt. A lap hozzátette, hogy míg a dunaszerdahelyi DAC vagy a komáromi KFC esetében „még el lehetett sütni a támogatás igazolására az identitásképzést, addig a szebb napokat is megélt, 2019-ben magyar tulajdonba kerülő kassai focicsapat esetében erősen kérdéses, hogy a felvidéki magyarok mennyire érzik magukénak.” Érdemes megnézni a csapat Facebook-oldalát is, ahol magyar szavakat még nagyítóval sem nagyon lehet találni (a honlapon azonban fő támogatói helyen jelölik a Szíjj László-féle Duna Csoportot):
Mi épül?
A közbeszerzés nyertese egy négyszintes, 4096 négyzetméteres főépületet készít el, amely a sportolók, edzők és játékvezetők kiszolgálására szolgál majd. Az épületben adminisztratív és szálláshelyekként szolgáló helyiségeket is kialakítanak.
A projekthez tartozik továbbá:
- Hat futballpálya kialakítása (4 füves és 2 műfüves pálya, mindegyik 105x68 méteres).
- Legalább 112 parkolóhely, valamint utak és járdák építése, valamint parkosítás.
- Opcionálisan egy légtartásos sátorral fedett, 3124 négyzetméteres, műfüves pálya, valamint egy 1500 fős fedett lelátó és további parkolóhelyek megépítését is előírhatják.
A kiíró kiemelte, hogy a létesítménynek a Szlovák Labdarúgó Szövetség (SFZ) II. ligás mérkőzésekre vonatkozó követelményeinek is meg kell felelnie.
Nemrégiben a Napunk írta meg, hogy 2024-ben összesen ötmillió eurós támogatást adott a magyar kormány a szlovák focinak. Az összegek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. különböző támogatási programjain keresztül érkeztek olyan szlovákiai magyar szervezeteknek, amelyek közül több a szlovák lap szerint a magyar adófizetők pénze nélkül nem is tudna működni. A kassai Borsodinvest Kft. és az FC Košice összesen 890 ezer euró támogatáshoz jutott, ez jelenlegi árfolyamon több mint 368 millió forint.
Kérdéseinket eküldtük a Slovak Sport Development s. r. o.-nak és a Borsodsport Invest Kft.-nek is, arra voltunk kíváncsiak, hogy a beruházást milyen mértékben finanszírozzák közpénzből és mekkora a befektetői részvállalás, illetve hogy az elmúlt években összesen mennyi pénzt kaptak a Bethlen Gábor Alapkezelőtől. Válaszaikkal bővítjük cikkünket.