3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Most, hogy jelentősen csökkent az infláció és ahhoz igazodva már állampapírt sem lehet venni két számjegyű kamattal, sokakban felmerülhet, miben is fialtassák a megtakarításaikat, hogy azok legalább megőrizzék, vagy esetleg még növeljék is az értéküket. Részvénybe? Ingatlanba? Devizába? Kriptóba? Lapcsoportunk következő, március 27-én, szerdán megrendezendő Klasszis Klub Live! rendezvényének első, 17 órakor kezdődő panelbeszélgetésén e témát is körbejárjuk meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 

Ez a kérdés folyamatosan foglalkoztat sok embert, főleg amióta annyira megugrott az infláció, hogy csak nagy erőfeszítésekkel tudjuk megőrizni a pénzünk vásárlóértékét. Például 2022-ben bebizonyosodott, hogy még az inflációkövető államkötvények sem mindig követik az inflációt, vagy ha igen, akkora késéssel, hogy két számjegyű reálértékcsökkenést is el lehet szenvedni egyetlen egy év alatt.

A befektetéseket vesézik ki a Klasszis Klub március 27-ei panelbeszélgetésének résztvevői
A befektetéseket vesézik ki a Klasszis Klub március 27-ei panelbeszélgetésének résztvevői
Fotó: Depositphotos

Merre megy tovább a világ? Több háború, válság, Covid, inflációs sokk után. Vissza fog-e valamikor is térni a normális állapothoz? Van-e egyáltalán olyan, hogy normális állapot? A devizák hektikusan ingadoznak, az árupiaci termékek csak nem akarnak igazán kilőni. Vajon hogyan tudjuk ez után megőrizni pénzünk értékét?

Többéves lejtmenet jön?

A részvénypiacok a 2008-as Lehman Brothers-válság vagy Nagy Pénzügyi Válság óta kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de gyakorlatilag felfelé mennek, gyönyörű hozamokat értek el. De egyre inkább felmerül a kérdés, hogy meddig mehet ez így? Nem lehet-e, hogy meglesz ennek a böjtje, nem következik-e egy akár több éves lejtmenet is a részvénypiacokon?

Mi lesz vajon a nyerő stratégia a következő években? Részvény, kötvény, árupiac, ingatlan, esetleg kriptodeviza? Lesz-e árrobbanás az árupiacon? Most, hogy bitcoin ETF is van az USA-ban, van-e már helye a kriptóknak a hagyományos befektetési szektorban?

Mit mond az Okos Pénz?

Nem fog-e az egész bolygónk tönkremenni a klímaváltozás miatt? Van még remény? Segít-e a hagyományos gondolkodásmód, vagy teljesen ki kell cserélni a logikánkat is? Érdemes-e még egyáltalán befektetésekben gondolkodni, vagy inkább lőszert vegyünk és ivóvizet?

Mit mondanak a szakemberek, neves pénzügyi elemzők és befektetési menedzserek? Vagyis mint mond az Okos Pénz (Smart Money)?

Sokan órákat töltenek el azzal, hogy egy-egy olcsóbb árut találjanak, spóroljanak. Pedig sokkal gyümölcsözőbb lehet a megtakarításaink, befektetéseink helyes elhelyezésével foglalkozni – a tét, a várható eredmény sokkal, de sokkal nagyobb lehet.

Ezekről a kérdésekről lesz szó a Klasszis Klub Live! következő, március 27-én, szerdán 17 órakor kezdődő első panelbeszélgetésén, amelyen beszélgetőpartnerünk lesz:

  • Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója
  • Virovácz Péter, az ING makrogazdasági elemzője
  • Eidenpenz József, a Privátbankár szakírója

Az eseményen személyesen és online is részt lehet venni. 

Regisztráljon most! >>> 

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!