2p

Az építkezés megkapott minden engedélyt. 

A napelemparkot két Arad megyei község, Ottlaka (Graniceri) és Nagypél (Pilu) területén fogják kialakítani. Mindkét önkormányzat decemberben kibocsátotta az utolsó engedélyeket, nyilatkozta Petru Claudiu Batrinut, Ottlaka polgármestere.

„Részünkről valamennyi eljárás lezárult. A beruházók szerint a munkálatok tavasszal-nyáron kezdődnek” – idézi az economica.net az ottlakai polgármestert.

Elmondása szerint a beruházó úgy tájékoztatta, hogy az eredetileg tervezettnél kevesebb, de egyenként nagyobb teljesítményű napelemet fognak elhelyezni a napelemparkban, így a tervezett beépített összteljesítmény nem változik.

Megvannak az engedélyek
Megvannak az engedélyek
Fotó: Depositphotos

A Monsson Trading 2022-ben jelentette be, hogy a kontinens legnagyobb napelemparkját kívánják kialakítani Arad megyében, a román-magyar határ közelében. Az 1064 hektáros létesítmény beépített teljesítménye 1044 megawatt (MW) lesz. A beruházás becsült értéke 800 millió euró. 

A Monsson két másik napelempark létrehozását is tervezi Arad megyében, Kisjenőn (Chisineu Cris) és Mácsán (Macea). Ezeknek a tervezett beépített teljesítménye összesen mintegy 800 MW.

A Monsson Trading a megújuló forrásokból származó energia termelésére és energiatárolásra szakosodott Monsson Group tagja, amely egy román származású svéd üzletember tulajdonában van. A cégnek több napelemparkja és szélerőműve van Romániában, energiatárolói kapacitással is rendelkezik. A Monsson Trading 2023-ban 926 millió lej (mintegy 77 milliárd forint) árbevétel mellett 98,8 millió lej (megközelítőleg 8 milliárd forint) nyereséget ért el – írja az economica.net, amelyet az MTI szemlézett. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!