2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az EU díjmentessé tenné 10 ezer hrivnya átváltását.

Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a tagállamok az ukrajnai háború elől menekültek esetében egyénenként 10 ezer hrivnya (mintegy 113 ezer forint) összeghatárig díjmentesen biztosítsák az átváltást az Ukrán Nemzeti Bank által közzétett hivatalos átváltási árfolyamon – közölte a brüsszeli testület pénteken.

Az Európai Bizottság tanácsi ajánlásra irányuló javaslata arra vonatkozik, hogyan járjanak el az ukrajnai háború elől menekülőket fogadó tagállamok az érkezettek birtokában lévő hrivnya átváltását illetően a helyi pénznemre – írja az MTI.

A menekültek számára kiemelten fontos, hogy késedelem nélkül át tudják váltani az Ukrajnából magukkal hozott bankjegyeket a fogadó ország pénznemére – fogalmaztak.

Az Ukrán Nemzeti Banknak fel kellett függesztenie a hrivnyabankjegyek valutakészpénzre történő átváltását. Fotó: depositphotos
Az Ukrán Nemzeti Banknak fel kellett függesztenie a hrivnyabankjegyek valutakészpénzre történő átváltását. Fotó: depositphotos

Az uniós bizottság kiemelte: javaslata arra irányul, hogy a tagállamok összehangoltan kezeljék a hrivnya átváltásának kérdését, és az Ukrajnából a területükre érkező menekülteknek a többi tagállammal azonos feltételeket biztosítsanak a hrivnya nemzeti valutára történő átváltására. Véleményük szerint erre azért van szükség, mert az Ukrán Nemzeti Banknak fel kellett függesztenie a hrivnyabankjegyek valutakészpénzre történő átváltását az ország korlátozott devizatartalékainak védelme érdekében, amelynek következtében az uniós tagállamok hitelintézetei sem voltak készek beváltani a hrivnyát. 

Az uniós bizottság javaslata azt a célt szolgálja, hogy a tagállamok ne egymástól eltérően, hanem összehangoltan rendezzék a kérdést – tették hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!