2p

A BKIK harmadik éve díjazza a "A főváros felelős foglalkoztatóját" és ajánlja fel különdíját  a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak. 2022-ben a Thermo Fisher Scientific 2023-ban pedig a HelloWood Zrt. nyerte el a díjat.

Az idén a 4iG-nak ítélték oda a különdíjat. Dr. Balog Ádám, a budapesti kamara általános alelnöke a díj átadása során kiemelte hogy a nyertes, mint a hazai piac meghatározó szereplője jó példával szolgálhat a kkv-szektor vállalkozásainak is. A 4iG a szervezet egészét érintő komplex belső szervezeti változásokat indított el, mely a szervezet egészére kiterjed ezzel a vállalat valamennyi szegmensét és részegységét megreformálta. Valódi szemléletváltás történt, amely során bevezetett új programok és rendszerek a munkavállalók és a szervezet valódi igényeit felmérve lettek kidolgozva.

A fiatal generációval történő kommunikáció és onboarding program, a vezetői tudás és tapasztalatmegosztás az elköteleződést és a közvetlenebb kapcsolatot szolgálja, ezzel a szervezet mikrószintjéig gondolták és formálták át a működésüket. A kollégák jólétét biztosító mentális, fizikai és szakmai támogatás valódi értéket képviselő programok, melyek mellett fontos megemlíteni a közösségépítő tevékenységeiket is. A cég méretéhez képest is kiemelkedő társadalmi szerepvállalásuk példaértékű, mely során nem csak anyagi forrásaikat, de tudásukat is megosztják a támogatott célcsoporttal.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tevékenysége során arra törekszik, hogy megfelelően támogassa a fővárosi vállalatokat piaci sikereikben és versenyképességük megőrzésében, amelynek egyik alappillére a magasan képzett, megbízható munkaerő. A fővárosi kamara a piaci szereplőkkel fenntartott közvetlen kapcsolaton keresztül folyamatosan követi a vállalkozói tevékenységeket és gyűjti a piaci információkat. A kamarai rendszerben található jógyakorlatok megosztása hatékonyan hozzájárulhat a vállalkozások fejlődéséhez, a versenyben maradáshoz szükséges szemléletváltáshoz.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!