2p

Ezt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke vetítette előre egy mai konferencián.

Magyarországon sem elkerülhető, hogy kétszámjegyű tartományba emelkedjen az infláció a következő hónapokban

- állapította meg Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke a Portfolio.hu mai konferenciáján. Az infláció szerinte a harmadik negyedév végéig éves átlagban 9-10 százalék között alakulhat, amivel Magyarország az európai középmezőnyben lesz.

Az MNB alelnöke, Virág Barnabás nem kertelt. Fotó: MTI
Az MNB alelnöke, Virág Barnabás nem kertelt. Fotó: MTI

Az MNB alelnöke emlékeztetett, hogy a nominális és a reálkamatok esetében is a legmagasabb szintet tartjuk a régióban. A magyar az egyetlen jegybank Európában, amely a reálkamatokat is emelte a szigorítások tavaly júniusi megkezdése óta, miközben másutt az még csökkent is. 

Minderről bővebben laptársunk, a Privatbankar.hu ma reggeli cikkében olvashat.

Az infláció leszorításának receptjeként Virág több teendőt is megfogalmazott: 

  • a jegybanki kamat emelését folytatni kell,
  • ugyanakkor a költségvetésnek fegyelmezettnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy legalább a hiánycélt illene teljesíteni,
  • a piaci versenyt erősíteni kell azokban a szektorokban, ahol ez nem jellemző,
  • a magánszemélyeknek növelniük kell a megtakarításaikat, a bankoknak ennek érdekében megfelelő kínálatot kell teremteniük, már csak azért is, mert a lakossági megtakarítások egynegyede semmiféle inflációs védelemmel nem rendelkezik,
  • fenntartható növekedési reformokat kell végrehajtani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!