4p

Mindkét fontos mutatóban növekedést mért a KSH szeptemberre.

Péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal két munkaügyi adatot is közölt szeptemberre.

Foglalkoztatottság:

Szeptemberben az előző év azonos időszakához képest 20 ezer fővel, 4 millió 759 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma.

2023 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 759 ezer főre emelkedett, a férfiak körében 12 ezer fős, a nőknél 8 ezres növekedés volt.

2023. július–szeptember az egy évvel korábbihoz képest:

  • Ebben az időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 737 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 13 ezer fővel, a külföldön dolgozóké pedig 18 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 6 ezerrel csökkent.
  • A 15–64 évesek közül 4 millió 618 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 75,0 százalék volt. A foglalkoztatottak létszáma és aránya lényegében egyik nem esetében sem változott az előző év azonos időszakához viszonyítva. A férfiak foglalkoztatotti létszáma 2 millió 450 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79,5 százalék volt, míg a nők körében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 168 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta pedig 70,5 százalékot ért el.
  • A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában 281 ezer főt foglalkoztattak, foglalkoztatási rátájuk 28,4 százalék volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal, 87,8 százalékra csökkent, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 4,4 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett.
  • A 15–64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,4 százalék), míg a legalacsonyabb érték (70,1 százalék) Dél-Dunántúlt jellemezte. A foglalkoztatási ráta három régióban: Közép-Dunántúlon (1,2 százalékponttal), Észak-Alföldön (1,3 százalékponttal) és Nyugat-Dunántúlon (1,7 százalékponttal) érdemben növekedett az előző év azonos időszakához képest, Pest régióban kissé csökkent (0,8 százalékponttal), míg a többi területen lényegében nem változott.

A magyar ember szeret dolgozni. Fotó: Depositphotos
A magyar ember szeret dolgozni. Fotó: Depositphotos

Munkanélküliség:

A munkanélküliek száma 2023 szeptemberében 191 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt

2023. július–szeptember az egy évvel korábbihoz képest:

  • Ebben az időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma 22 ezer fővel, 200 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt. A férfiak körében a munkanélküliek száma 104 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,2 százalékponttal, 4,0 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 96 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,6 százalékponttal, 4,2 százalékra növekedett.
  • A 15–24 éves munkanélküliek száma 40 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 12,4 százalék volt. Az összes munkanélküli 19,8 százaléka ebből a csoportból került ki. A 25–54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,6 százalékra emelkedett, míg az 55–74 éveseké gyakorlatilag nem változott, 3,1 százalék volt.
  • A munkanélküliségi ráta Dél-Dunántúlon volt a legmagasabb (6,8 százalék), Budapesten pedig a legalacsonyabb (1,9 százalék). A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon nőtt (2,1 százalékponttal), míg a fővárosban – egyedüliként a régiók közül – érdemben csökkent (0,8 százalékponttal).

A munkakeresés átlagos időtartama 9,3 hónap volt, a munkanélküliek 36,9 százaléka legalább egy éve keresett állást.

2023. szeptember végén az egy évvel korábbihoz képest a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 4,4 százalékkal, 228 ezer főre csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!