2p

Strand 5 elnevezéssel újabb strandfejlesztési program indul Magyarországon - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Nyíregyházán.

Guller Zoltán a megyei turisztikai szereplők számára szervezett fórumot megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a hárommilliárd forint keretösszegű pályázati forrásból élővizes és élővíz melletti, szabad- vagy fizetős strandok megújítását támogatják. A program célja az, hogy 2030-ig minden magyarországi strand európai színvonalúvá válhasson - fogalmazott az MTÜ vezérigazgatója.

Guller Zoltán a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy kedvező helyzet esetén az idén elérheti a 30 milliót a vendégéjszakák száma Magyarországon. Emlékeztetett, 2019-ben 41,5 millió, tavaly a járvány ellenére 22 millió vendégéjszakát realizált a hazai turizmus, az idei pozitív várakozásokra építve jövőre újra elérhető lesz a 2019-es adat is.

Kifejtette, az MTÜ a válság alatt újraalkotta turisztikai stratégiáját, ennek keretében például egységes szálláshelyminősítést vezetnek be, a vendéglátóhelyek és egyéb attrakciók adatszolgáltatóként történő csatlakozásával pedig kiépül a statisztikán alapuló ágazatirányítási rendszer.

Utóbbiról szólva elmondta, 39 ezer szálláshely szolgáltat információkat és adatokat a turisztikai ügynökségnek, erre alapozva célzott marketinget és ajánlatokat adhatnak különböző online felületeken keresztül az adott térség vagy látványosság iránt érdeklődő potenciális látogatóknak. Hozzátette, ezek az "adatalapú döntések" a fejlesztések területén is meghatározóak lesznek az MTÜ stratégiájában.

A Kisfaludy-programban 378 projekt részesült közel 30 milliárd forint értékű támogatásban, mintegy 1300 szálloda újult meg és 200 új létesült, emellett közel egymilliárd forintból valósult meg 293 magánszálláshely fejlesztése - sorolta Guller Zoltán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!