2p

Ha az aktív fertőzöttek száma 1000-1500-ra emelkedik.

A miniszter a mai Kormányinfón többször is kitért a járványhelyzetre, vázolva, hogy a második hullám megérkezett Európába. Magyarországot még nem érte el, a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően, de a térségünkben több országban is már jelen van.

A kormány szerint tehát sikerült megállítani az újabb fertőzéshullámot, az iskolák is kinyitnak szeptemberben. De a veszély nem múlt el, mondta Gulyás.

Megkérdeztük a minisztert, hogy mikor lehetne beszélni a második hullámról Magyarországon.

Gulyás Gergely szerint akkor, ha az aktív fertőzöttek száma 1000-1500 közé emelkedne. Hozzátette: 7-10 napos összefüggéseket kell nézni.

Jelenleg mintegy félezer aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Hogy mikor érhetjük el ezt az esetszámot, egyáltalán elérjük-e, vagy megússzuk a második hullámot, arra azt mondta, hogy ahány szakember, annyi vélemény van erről.

Ami az iskolák megnyitását illeti, érdeklődésünkre - dönthet-e úgy egy iskola vezetése, hogy távoktatással indítja a tanévet - a miniszter közölte, hogy a fenntartótól függ, hol milyen formában zajlik az oktatás. Az állami fenntartású iskolák esetében a Klebelsberg Központ rendelkezései az iránymutatók, de vannak még alapítványi, egyházi fenntartású iskolák is, ahol a fenntartó dönt ebben a kérdésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!