3p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		
MTI

Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.

"Nem fogok takarékoskodni az erőfeszítésekkel és a kötelezettségvállalásokkal, hogy gátat vessek a járványnak" - jelentette ki, és közölte, hogy már hétfőn tudósokból és szakértőkből álló csoportot nevez ki, hogy segítsen megbirkózni a feladattal. 

Elég a harcból - eljött az összefogás ideje

Beszédében hangsúlyozta: büszke arra, hogy demokrata párti politikus, de nem demokrata párti elnök lesz, hanem valamennyi amerikai elnöke. Felidézte, hogy 74 millió amerikai szavazott rá, többen, mint bármelyik elnökre az amerikai történelem során.  "E nemzet tagjai hallatták hangjukat. Egyértelmű győzelemhez juttattak bennünket, meggyőző győzelemhez" - fogalmazott.

Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje beszédet mond felesége, Jill Biden társaságában. (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo) Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje beszédet mond felesége, Jill Biden társaságában. (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Hozzátette, hogy megérti azoknak a kiábrándultságát, akik vetélytársára, Donald Trump jelenlegi elnökre voksoltak, de - mint mondta - "adjunk egymásnak egy esélyt. Itt az ideje, hogy félretegyük az éles retorikát, lehűtsük a kedélyeket és ismét egymásra nézzünk, beszéljünk egymással. Eljött az idő, hogy begyógyítsuk a sebeket Amerikában. Olyan elnök leszek, aki nem megosztja, hanem összefogja az embereket" - hangoztatta.

Kifejtette: azt szeretné, ha kormányzata összetétele tükrözné Amerikát, az amerikai társadalmat. Feladata fontos részének nevezte az Egyesült Államokban meglévő rendszerszerű fajgyűlölet elleni küzdelmet, valamint a klímaváltozás visszaszorítását.  

Kamala Harris: Amerika a lehetőségek földje

Joe Biden előtt Kamala Harris kaliforniai szenátor, az alelnöki tiszt várományosa mondott beszédet. "Új nap virradt Amerikára" - hangoztatta. Saját pályájára hivatkozva leszögezte, hogy "Amerika a lehetőségek földje", ahol az érvényesüléshez csak akarat, szorgalom és tudás szükséges. 

"Én lehetek az első női alelnök, de nem az utolsó" - mondta. Felidézte, hogy amikor anyja 19 évesen Indiából Amerikába érkezett, el sem tudta volna képzelni ezt a pillanatot, ám erősen hitt egy olyan Amerikában, melyben ez a pillanat eljöhet.

A leendő alelnök beszédében külön méltatta a nőket, asszonyokat - különösen a feketéket -, akik támogatták, és felemlegette a nők előtt még mindig tornyosuló társadalmi akadályokat. Egyúttal bátor férfiként beszélt Joe Bidenről, mert volt mersze áttörni az egyik legerősebb gátat: nőt választani alelnökének.

Kamala Harris - aki nemcsak az első női, de az első fekete és az első dél-ázsiai származású alelnök is lesz - kitért az afroamerikaiakra, akik - szavai szerint - "nem túl régen szabadultak fel a rabszolgaságból és a rasszizmus rémségéből", amelynek hatásai még mindig érződnek. Beszédében a kigyerekekhez is szólt, nekik címezve azt mondta, hogy merjenek álmodni, legyen bennük eltökéltség.     

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.