2p

A jövő év elejétől ismét megáll a „kék metró” a Deák téren és a Ferenciek terén, de a többi, még lezárt állomás felújítása is halad.

Januártól újabb két állomáson, a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén is megállnak a szerelvények a felújítás alatt lévő 3-as metróvonalon – közölte a BKV Zrt. hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint a két állomáson napokon belül megkezdődnek az átadás-átvételi eljárások. A gépészeti és elektromos berendezések már üzemképesek, a hő- és füstelvezető rendszerek tesztelése pedig már sikeresen be is fejeződött.

Még további négy helyszínen zajlanak felújítási munkálatok: a Lehel tér, a Nyugati pályaudvar, az Arany János utca és a Nagyvárad tér állomáson, valamint az „utolsó simításokat” végzik a Dózsa György úti liftek beépítésénél.

Kiemelték, hogy a Nagyvárad tér és a Lehel tér kulcsszerepet játszott az utasforgalom fenntartásában a rekonstrukció kezdete óta, hiszen itt fordultak meg a szerelvények. A két állomást csak idén májusban zárták le, így egy év alatt kell a felújítási munkákat elvégezni. Az üzemi területeken még számos feladat vár megoldásra, de az utastereken is látható már a változás, a burkolati elemek sejtetik az állomások leendő arculatát – jelezték.

A BKV kitért arra, hogy a Nyugati pályaudvar és az Arany János utca metróállomáson várhatóan jövő márciusban indul újra az utasforgalom, a felújítási munkálatok az időzítésnek megfelelően haladnak. A gépészeti berendezéseket – vízköddel oltókat, hő- és füstelvezető rendszereket, zajcsillapítókat – már beépítették.

Hozzátették, hogy lassan szépülnek az utasforgalmi terek is: a Nyugati pályaudvaron itt-ott felsejlik egy-egy burkolati elem, ami elárulja, hogy a Corvin-negyed „hiperűrugrása” ezen az állomáson folytatódik.

A Corvin-negyed hiperűrugrása a Nyugati pályaudvar állomásán fog folytatódni. Fotó: BKK
A Corvin-negyed hiperűrugrása a Nyugati pályaudvar állomásán fog folytatódni. Fotó: BKK

Az Arany János utca állomás felszíni épületének üvegfala mozaikra emlékeztető mintát kapott, a tetejét pedig a szárazságot is jól tűrő növényekből álló zöldfelület borítja.

A bal vágány már teljesen megújult, az északon forgalomban lévő szerelvények ezen az oldalon jutnak el a BKV Kőér utcai járműtelepére. A jobb vágányon még mintegy 3,5 kilométeres szakaszon tart a sínpálya korszerűsítése.

A déli szakaszon jelenleg Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között közlekedik a metró. Az utasforgalom ellátásához azonban a szerelvényeknek be kell menniük a Deák térre megfordulni – olvasható a BKV közleményében.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!