2p

A Bosnyák téri gödör ügyében hozott újabb fejleményeket.

A független képviselő Facebook-posztjában így fogalmazott:

A Fővárosi Törvényszék tegnapi ítélete szerint a Nemzeti Vagyonkezelő nem titkolhatja Tiborcz István üzlettársának gigantikus, 244 milliárd forintos (!) szerződését. Ez a Bosnyák téren ásott hatalmas gödörről szóló szerződés, amiről a kormány titokban döntött és aminek kiadását azzal tagadta meg a Vagyonkezelő, hogy a nemzetbiztoságot veszélyeztetné, ha megtudnánk a részleteket... pedig Gulyás Gergely már elárulta, hogy a NAV-ot szeretnék oda költöztetni, ha elkészül.

Hadházy elárulta a pert a Transparency International Magyarország segítségével indították, és a Fővárosi Törvényszék döntése csak néhány részlet kitakarását tartotta jogosnak. Mint írta,

az alperes néha egészen szórakoztató érveket hozott fel, például hogy azért titok, hogyan adnak 244 milliárd forint adófizetői pénzt Tiborczéknak, mert a kormány TITKOS HATÁROZATBAN döntött róla; és a Nemzetbiztonsági Bizottság mentesítette őket a nyilvános közbeszerzés kiírása alól; és különben is, CSAK VÉLETLENÜL TETTÉK KI A HONLAPRA, hogy van ilyen szerződés; és ez csak döntéselőkészítő adat, mert csak előszerződésről van szó (ami természetesen butaság, hiszen az előszerződés már egy kötelező érvényű, döntést követően meghozott szerződés).

A képviselő úgy fogalmazott, hogy nem meglepő, hogy titkolni akarta az ügyet az állami szerv, mivel véleménye szerint az egész tranzakció hatalmas botrány. Mint írta,

Tiborcz üzlettársa eredetileg egy ezerlakásos lakótelepet és egy bevásárlóközpontot képzelt el oda, a kormány pedig nemzetgazdaságilag kiemelten fontosnak nyilvánította a bulit, minden jogot elvéve az önkormányzattól – nehogy beleszólhasson a kerület képét évtizedekre megváltoztató beruházás részleteibe. Aztán a Bayer Construct már az építkezés közben jött rá, hogy annyi lakást nem fog tudni eladni és inkább hatalmas irodaházakat épít, ami csak kicsit terhelné meg jobban a zuglói városközpontot. Aztán valószínűleg rájöttek, hogy ennyi irodát is képtelenség kiadni, ezért még a tervezőasztalon eladták az egészet az após által vezetett államnak. Egy gödröt, 244 milliárdért (információim szerint többszörösen túlárazva).

A képviselő teljes posztjához képeket is csatolt:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!