2p

Munkásszállók kialakítása program keretében nulla forint árbevételű, illetve programozással, számítástechnikával foglalkozó cég számára juttattak több száz millió forintot – derül ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzéséből.

„Miközben kollégiumi férőhelyből hatalmas hiány van, munkásszállók építésére a kormány boldog-boldogtalannak fizet támogatást” – írja friss posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő az Országos Foglalkoztatási Nkft. által a „Munkásszállások kialakítása” programban szereplő három szerinte legfurcsább támogatást mutatja be.

Az egyik az Ivy Work Kft. több mint 537 millió forintos támogatása. A cégnyilvántartás adatai szerint a 2021 elején alakult kft. sem abban az évben, sem tavaly nem ért el egy fillér árbevételt sem. A cég 2022-es éves beszámolójának kiegészítő melléklete szerint egyébként az elnyert összeg december 31-án a cég bankszámláján pihent. Hadházy Ákos megjegyzi, a cég többségi tulajdonosa az a Benefit-Work Kft., amely a mohácsi Pick vágóhídon zajló sztrájk idején került a hírekbe azzal, hogy feketén fizethette az általa kiközvetített munkásokat.

Hadházy másik „kedvence” a számítástechnikával, programozással és számítógépek gyártásával foglalkozó PC Trade Systems Kft., mely 328 millió forintban részesült a munkásszállóprogramból. A honatya megjegyzi, a cég honlapján nincs nyoma annak, hol építettek munkásszállót, de – mint fogalmaz –

„a rengeteg állami közbeszerzést elnyerő cég egyéb módon is szereti szívni a közpénz támogatásokat. A kedvencem, hogy ők is lehívtak 11 millió forint EU-s támogatást a rugalmas munkaidő bevezetésére”.

(A cég 2022-es éves beszámolójának kiegészítő mellékletében egyébként nyolc jogcímen szerepel tavalyi évre támogatás, melyek összege 600 ezer forinttól 72,3 millió forintig terjed. – a szerk.) Hadházy cinikusan megjegyzi, talán  fülöp-szigeteki vagy vietnámi programozók számára építenének szállást.

Nulla forint forgalmú cég is nyert támogatást munkásszálló építésére. Fotó: Pexels
Nulla forint forgalmú cég is nyert támogatást munkásszálló építésére. Fotó: Pexels

Harmadik furcsa tételként az Egri Korona Borház Kft.-t jelöli meg Hadházy, mely 372 millió forintban részesült a programból. Mint a politikus írja, itt sem találta nyomát a munkásszállónak, melyre a cég nyilvános dokumentációjában mi sem bukkantunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!