3p

Két év alatt 2,5 milliárd köbméterrel kevesebbet használtunk el.

A Központi Statisztikai Hivatal összegzése szerint a lakosság több mint 3 milliárd köbméter, a gazdasági szereplők közel 5,5 milliárd köbméter földgázt használtak fel 2023-ban. A mérséklődés a két nagy fogyasztói kategóriában, éves összevetésben rendre 10,7 és 11 százalékos volt. A negyedik negyedéves mutatók kismértékű növekedést jeleznek, a mintegy 2,7 milliárd köbméteres összes igénybevétel 1,3 százalékkal múlta felül 2022 utolsó három hónapjának szintjét.

Tavaly novemberben hosszú idő után először nőtt az áramfogyasztás a megelőző év azonos hónapjához képest, és emelkedés volt tapasztalható decemberben is. Az utolsó negyedév így a közel 11 terawattórás felhasználással az egész éves csökkenéssel szemben 2,1 százalékos bővülést hozott.

Az MVM Csoport adatszolgáltatásán alapuló kalkuláció szerint az október közepén kezdődött fűtési szezon 2023-ra eső részében gázból közel 2,5 milliárd köbméter, áramból mintegy 9,5 terawattóra fogyott Magyarországon. 2022 azonos időszakához viszonyítva ezek a számok 1,8, illetve 3,1 százalékos növekedést mutatnak.

Gázból a háztartások mindössze tíz százaléka fogyasztott a rezsivédett sáv feletti mennyiséget.Fotó: Depositphotos
Gázból a háztartások mindössze tíz százaléka fogyasztott a rezsivédett sáv feletti mennyiséget.Fotó: Depositphotos

Ha 2024-ben ismét nőni tud a hazai gazdaság, akkor az a vállalkozások energiaigényének emelkedésével járhat. Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint a magyar családok változatlanul Európában a legolcsóbban jutnak hozzá a legfontosabb energiahordozókhoz. A legutóbbi adatok szerint földgázból a háztartások mindössze tíz, áramból pedig húsz százaléka fogyasztott a rezsivédett sáv feletti mennyiséget. Az ellátásbiztonság fontos garanciája, hogy a hazai gáztárolók töltöttsége még mindig 86 százalék fölötti. A valós helyzetet pontosabban tükrözőfogyasztásarányos adat idehaza 57 százalék, ez az európai országoké közül a harmadik legmagasabb érték, az uniós átlagnak több mint kétszerese.

Többféle támogatással ösztönzi például a vállalkozások, középületek és lakóingatlanok energiahatékonyságának javítását a decemberben elfogadott helyreállítási terv és annak REPowerEU energetikai fejezete is. A január közepén megnyíló Napenergia Plusz Program a családok számára kínál vissza nem térítendő forrást a zöldenergia saját célú termeléséhez és későbbi fogyasztásra eltárolásához. Az egy ingatlanra jutó akár 5 millió forint állami hozzájárulás erősíti a háztartások önellátási képességét, tartósan mérsékli áramszámlájukat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!