Az elmúlt tizenöt év egyik legfontosabb gazdasági eredményének nevezte Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy Kelet-Magyarország gazdasági fejlettsége beérte a nyugati országrészét. Ugyan több kelet-magyarországi megye is közeledett az országos átlaghoz 2010 és 2023 között, de az Eurostat és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai nem támasztják alá Szijjártó állítását – derül ki a G7 elemzéséből.
Az egy főre eső bruttó nemzeti össztermék (GDP) terén továbbra is nagy különbségek vannak a keleti és a nyugati megyék, Például Nógrád és Győr-Moson-Sopron között. A nyugati megyék közül egyedül a 69 százalékon álló Zaláét haladta meg Hajdú-Bihar 73 százaléka az országos átlaghoz viszonyítva. Hajdú-Bihar viszont 2010 és 2023 között lemaradt az országos átlagtól 3 százalékkal.
A következő években a régióban megvalósuló beruházások szűkíthetik az országon belüli különbségeket, de a G7 arra az eredményre jutott, hogy a keleti felzárkózás még nem történt meg.
