2p

Újabb négy Bak Imre-festménnyel bővül az MNB-Ingatlan Kft. műkincsgyűjteménye. Az alkotásokért negyedmilliárd forintot fizetnek.

A tavalyi év végén elhunyt Bak Imre festőművész négy alkotását vásárolta meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 250 millió forintért – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő szerdai számából. A műveket a jegybank MNB-Ingatlan Kft. nevű cége vásárolta meg a Pados Gábor műgyűjtő tulajdonában álló Trance Balance Művészeti Kft.-től. A négy festményt Bak Imre 1969-ben, 1970-ben, 1981-ben és 1985-ben alkotta meg.

A vásárlást értelemszerűen közbeszerzés kiírása nélkül, tárgyalással valósították meg, a hirdetmény szerint a szerződést április 27-én írták alá.

A vétel egész jó üzletnek tűnik annak fényében, hogy a négy festményt 345 millió forintra becsülte az eladó, és az első, április 14-i bontási jegyzőkönyv tanúsága szerint az eladó Trance Balance Kft. 289 millió forintot kért értük, míg a végső ár az április 19-i tárgyalás során alakult ki.

Ez a négy alkotás negyedmilliárd forintot ér. Fotó: Közbeszerzési dokumentáció
Ez a négy alkotás negyedmilliárd forintot ér. Fotó: Közbeszerzési dokumentáció

Az MNB Értéktár program elnevezésű akciója 2014-ben indult, akkori közleményük szerint „célja az elmúlt történelmi periódusokban különböző okok miatt külföldi tulajdonba került, legfontosabb műkincsek minél nagyobb hányadának visszaszerzése Magyarország számára és a hagyatéki értékek itthon tartása”.

Bár a program 2018-ban lezárult, a jegybank műkincsvásárlási láza nem csillapodik, az Átlátszó összesítése szerint 2020 óta a jegybank ingatlanos cége immár 4 milliárd forint összértékben vásárolt műkincseket. Bak Imre festményei közül 17-et már 2020-ban megvásároltak, továbbá Mengyán András 16, Szentpétery Ádám 20, majd Kucsora Márta szintén 20 alkotása került az MNB-Ingatlan Kft.-hez. Ez a lista bővül most újabb négy Bak-művel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!