3p

Egy ideális helyszínt kiválasztani a cégünk üzleti rendezvényére nem egyszerű feladat, hiszen ilyenkor nem csupán a terem mérete és az árak a döntő tényezők, hanem például az is sokat számít, hogy az adott helyszínen milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe. Éppen ezért, mielőtt találomra sikerül kiválasztani egy jónak tűnő helyszínt, érdemes néhány szempontot átgondolni, és azok alapján egy sokkal megfontoltabb döntést hozni.

Mi az üzleti rendezvény célja?
 
A tökéletes helyszín kiválasztásához tisztában kell lenni a program céljával, vagyis hogy mit akarunk elérni a rendezvénnyel. Ehhez pedig olyan kérdéseket kell tisztázni, mint a rendezvény jellege (pl. konferencia, üzleti vacsora), a résztvevők száma, a tervezett időpontok, a rendezvény időtartama (egy- vagy többnapos), illetve hogy vannak-e különféle igények a felszerelés (pl. kivetítő) terén.
 
Továbbá az ún. catering szolgáltatások szintén fontos szerepet töltenek be egy ilyen programon, ezért azt is el kell dönteni, hogy svédasztal vagy esetleg gálavacsora legyen szervírozva az eseményen.
 
Fontos a jó megközelíthetőség

 
A helyszín kiválasztásánál ajánlott azt a szempontot figyelembe venni, hogy könnyen megközelíthető legyen. Hiszen hiába van a választott helyszín rendkívül elegáns, és festői környezetben, ha a vendégek nehezen jutnak el oda, ami erősen visszavetheti a részvételi hajlandóságot. Ezért a legjobbak azok a helyszínek, melyek maximum 1 órányi távolságra vannak a cégünktől, valamint tömegközlekedéssel és autóval egyaránt könnyen megközelíthetőek.


 
Figyeljünk a referenciákra
 
Soha nem volt annyira könnyű referenciát találni egy szolgáltatóról, mint manapság az internet világában, hiszen szerencsére nagyon sokan hajlandóak leírni a tapasztalataikat az egyes szolgáltatókról a különféle fórumokon. Hiba lenne ezt a lehetőséget nem kihasználni, és alaposan utánanézni a választott szolgáltatónak akár a Google Cégemen, akár a Facebookon.
 
Továbbá a szolgáltató weboldalára szintén érdemes egy pillantást vetni, hiszen a komoly cégek internetes oldalán általában fel van tüntetve néhány referencia. Ha nincs, rá lehet kérdezni a cégnél, hogy milyen jellegű rendezvényekkel kapcsolatban van tapasztalatuk.
 
A kommunikáció sokat elárul
 
Ajánlott figyelmet fordítani a helyszínt biztosító cég kommunikációjára, hiszen ebből is le lehet vonni bizonyos következtetéseket. Például azzal még nincs feltétlen gond, ha nem veszik fel a telefont, de ha vissza sem hívnak, az már egy intő jel lehet. Továbbá a rendszeresen késve megválaszolt e-mailek, a tiszteletlenség, illetve a nem egyértelmű kommunikáció szintén nem a profizmust rejtik magukban, ezért ha ilyeneket tapasztal, jobb másik szolgáltatót választani.
 
Amennyiben Ön éppen a tökéletes üzleti rendezvény helyszínét keresi, javasoljuk, hogy nézzen körül a Hotel Garzon Plaza oldalán, nem fogja megbánni!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!